2007. december. 13. 20:30 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 13. 20:30 Gazdaság

Veres és Varga vitája: miből lesz pénz?

Veres János pénzügyminiszter szerint meglesznek a források arra, hogy 2009-től az ország visszaálljon a korábbi növekedési pályára, azaz a bruttó hazai termék mintegy évi 4 százalékkal bővüljön.

A pénzügyminiszter ezt a Budapesti Corvinus Egyetem Tárcatükör 2007 című rendezvényén mondta csütörtök este. Vitapartnere volt Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter, a Fidesz alelnöke, aki egyben az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának elnöke is.
 
Varga Mihály vitatta Veres János optimizmusát, megítélése szerint komoly adóreformra, illetve az élőmunka terheinek jelentős mérséklésére lenne szükség ahhoz, hogy két-három év távlatában a gazdasági növekedés nagyobb mértékben beinduljon. Varga Mihály szerint az elmúlt években az államháztartás kiadási szerkezete változatlan volt, így a magyar gazdaság nemcsak a tényleges szintjén, hanem a potenciális lehetőségeit ítélve sem érte el fejlődésének optimális mértékét. "Nem látom miből lesz itt növekedés" - mondta Varga Mihály.
 
Veres János ezzel szemben azzal érvelt, hogy az államháztartási hiány jelentős lefaragása, a kiadási szerkezet nagymértékű átalakítása révén 2009-től már 1200 milliárd forintnyi összeg marad a vállalkozásoknál, ehhez pedig még hozzájön 2006-hoz képest hozzávetőleg 600 milliárd forint az uniós forrásokból. A mostani pénzügyminiszter szerint ugyanis tavaly mintegy 400 milliárd forint uniós pénz folyt be különböző csatornákon az országba, az uniós források szintje 2009-re 1020 milliárd forint körüli összegre emelkedhet. Így összességében a kiadási szerkezet átalakítása, valamint az uniós pénzek révén együttesen 1800 milliárd forinttal több áll majd a hazai gazdasági társaságok rendelkezésére 2009-ben, mint az elmúlt évben.
 
A hallgatói kérdésekre válaszolva Varga Mihály kételkedett abban, hogy az országban ilyen alacsony növekedési ráta mellett szükség lenne olyan presztízsberuházásra, mint az új kormányzati negyed. Véleménye szerint komoly hatástanulmány nem készült ezzel kapcsolatban.
 
Veres János ezzel szemben elmondta, a mostani ismeretek szerint a beruházás maximum 60 milliárd forintba kerül, és a kormányzati negyed üzemeltetési költségei mintegy 140 milliárd forintot tesznek ki 20 éves időszakra. Emellett 20 év után az épületek tulajdonjoga átszáll majd az államra - mondta a pénzügyminiszter. Veres János teljesen megalapozatlannak ítélte azt a sajtóban napvilágot látott hírt, hogy akár 200-300 milliárd forintot emésztene fel a kormányzati negyed kialakítása.
 
Mindkét politikus úgy vélte, hogy szükség van a költségvetési tervezés,  a költségvetés összeállítását előíró szabályok szigorítására. Veres János azonban a költségvetési hivatal felállítása, míg Varga Mihály a költségvetési tanács létrehozatala mellett érvelt.

zöldhasú
Hirdetés