2007. november. 23. 09:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 23. 08:55 Gazdaság

Aláírták az M6-os harmadik fázisának szerződését

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter valamint a Mecsek Autópálya Konzorcium Zrt. képviselője 2007. november 21-én Budapesten aláírta az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs közötti mintegy 70 kilométeres szakaszok megépítésére, üzemeltetésére, felújítására, fenntartására és finanszírozására vonatkozó szerződést - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pénteken.

A köz- és a magánszféra partnersége keretében (PPP) megvalósuló projekt végleges nettó jelenértéke 266,1 milliárd forint, ami  700 millió forinttal kedvezőbb a szeptember végén benyújtott végleges ajánlatnál.

A GKM közölte, ezzel az M6-os harmadik fázisának koncesszióba adására irányuló közbeszerzési eljárás - az előzetes terveknek megfelelően - az év vége előtt lezárult, a munkálatok még 2007 végén megkezdhetők, az építkezés a szerződésnek megfelelően 2010 tavaszán fejeződik be.
 
A PPP konstrukcióban a magánszféra oldaláról részt vesz a Strabag AG, a Colas S.A., a  Bouygues Travaux Publics S.A., a Jonh Laing Infrastructures Limited  angol befektetési alap, amelynek az első közép-kelet európai PPP befektetése illetve az Intertoll-Europe Zrt. alkotta konzorcium.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.