2007. május. 29. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 29. 17:34 Gazdaság

BÉT: erősödtek a vezetők

A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest, az Egis közel 6 százalékkal drágult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,66 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 26 027,82 ponton zárt kedden. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 21,59 ponttal 0,72 százalékkal 3.039,57 pontra emelkedett.
 
Az Egis 1200 forinttal,5,94 százalékkal drágult, 21 400 forinton zárt, és forgalma szokatlanul magas volt, több mint 4 milliárd forint értékben kötöttek rá üzleteket. Az előző kereskedési napon, pénteken szintén 6 százalékkal drágult a gyógyszergyár részvénye.
 
Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője az Egis erősödésével kapcsolatban elmondta, hogy a papír piaci pletykák hatására drágult, ezek hátterében gyógyszeripari fúziókkal kapcsolatos spekulációk állnak. Az Egis 51 százalékos tulajdonosának, a Serviernek az esetleges felvásárlása ugyanis az Egis esetében kötelező vételi ajánlatot jelentene a tulajdonosváltás miatt. Az elemző a pletykáktól függetlenül úgy véli, hogy az Egis túladott volt az utóbbi időben, és a gyógyszergyár második negyedéve rózsásabb lehet az elsőnél, és több elemző is vételre javasolta a papírt az utóbbi napokban.
 
Az Egisen kívül a vezető papírok közül csak a Mol iránt volt érdeklődés, de az olajrészvény árfolyama nem mutatott érdemi elmozdulást. Az OTP és a Magyar Telekom kevés figyelmet kapott, és összességében alacsony volt a részvénypiac forgalma - fejtette ki az elemző.
 
A Mol árfolyama 100 forinttal, 0,43 százalékkal 23 100 forintra nőtt, a papír forgalma 7,6 milliárd forintot tett ki. Az OTP 124 forinttal, 1,30 százalékkal 9.665 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom 6 forinttal, 0,65 százalékkal 919 forintra gyengült, 757 millió forint értékben forgott. A Richter papírok árfolyama 275 forinttal, 0,73 százalékkal 37 975 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forint volt.
 
Ezen a napon vezették be a tőzsde B kategóriájába az energetikai szolgáltatásokat végző RFV részvényeit. A cégvezető tulajdonosok két darab részvényt értékesítettek egyenként 600 ezer forintért. A társaság jegyzett tőkéje 20 millió forint, ami kétezer darab 10 ezer forint névértékű részvényből áll.
 
zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.