2007. május. 18. 16:24 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 18. 16:27 Gazdaság

Gyengülés után stabilizálódott a forint

A forint nap közben gyengült ugyan a bankközi devizapiacon az euróval szemben, de fél négy körül már csak leheletnyivel maradt el az előző délutáni árfolyamától. Az uniós valutát fél négykor 250,30/40 forinton jegyezték, szemben a csütörtök késő délutáni 250,00/20 forintos kurzussal.

A forint 9 bázisponttal 11,34 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők átlagos, mintegy 500 millió eurós forgalomról számoltak be pénteken, az eurót 250,30-251,50 forint között jegyezték. A forint utoljára március közepén került a 251 forint/eurós árfolyam fölé. A forgalom jelentős részét a 251 forintos szintnél életbe lépő veszteségcsökkentő üzletek jelentették. A forint árfolyamát jórészt nemzetközi hatások mozgatták, de a kalkulációkban szerepet játszik a monetáris tanács hétfői kamatdöntéséhez fűződő várakozás is - mondták el szakemberek.

A figyelem középpontjába  ismét a távol-keleti-, és a feltörekvő piacok kerültek a kínai jegybank pénteki intézkedései után. Az irányadó kamatot a kínai jegybank 18 bázisponttal 6,75 százalékra emelte, és a jüan ingadozási sávját +/-0,3 százalékról +/-0,5 százalékra szélesítette a dollárral szemben. A lépés hatására erősödött a spekulatív ügyletek finanszírozásában jelentős szerepet játszó japán jen, ami néhány magas kamatot fizető valuta számára előnytelen fejlemény. Ezek közé tartozik a forint is.

Ezzel párhuzamosan a feltörekvő piacokon belül is átrendeződési folyamat látszik: zlotyból és forintból brazil reálba, forintból cseh koronába, cseh koronából szlovák koronába irányuló üzletekről számoltak be kereskedők a hosszabb lejáratokon. A dollár is erősödőben van, délután 185,75/90 forinton kereskedtek  vele az előző napi 184,95/185,05 forint után.

A monetáris tanács hétfői kamatdöntése előtt ugyan fogyatkozik azoknak a szakembereknek a száma, akik egy jelképes, 25 bázispontos kamatcsökkentést még valószínűnek tartanak, de még mindig tekintélyes hányad számít kamatcsökkentésre. Ez is gátolja a forint erősödését. A hazai makrogazdasági adatok alapján vállalható lenne egy jelzés értékű mérséklés, de a nemzetközi piaci hatások következtében gyengülő forint esetleg visszatarthatja a monetáris tanács tagjait ettől a lépéstől még akkor is, ha a jegybanknak nincs deklarált árfolyam célja - vélik mások. Összességében a kamatdöntésig nem számítanak a forint erősödése, de 253 forintnál drágább eurót sem várnak.  

A forintpiacon az overnight kamat 8 százalék körül maradt. A legrövidebb lejáratokon nem változtak, 8 százalékon maradtak a kamatok, a két hónapos lejárattól kezdve fokozatosan 1-6 bázispontos emelkedésről számoltak be a piacon. A 2-15 éves hosszú lejáratú devizaswap kamatok 1-2 bázisponttal emelkedtek.

Az állampapírok másodpiacán az ötéves lejáratig 6-7 bázisponttal, a hosszú lejáratokon pedig 1-2 bázisponttal emelkedtek a hozamszintek - követve a forint gyengülését. Jövő csütörtökön a hároméves államkötvény aukciójára kerül sor, az Államadósság Kezelő Központ 75 milliárd forintnyit kínált fel értékesítésre. Pénteken 7 bázisponttal 7,04 százalékra emelkedett a benchmark ezen a lejáraton.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.