2007. április. 19. 17:12
MTI
Utolsó frissítés: 2007. április. 19. 17:15
Gazdaság
Simor András: 5-7 fős Monetáris Tanács lenne optimális
Egy Magyarország méretű országban a Monetáris Tanács (MT) optimális létszáma 5-7 fő - jelentette ki Simor András jegybankelnök, az "Út az euróhoz" című csütörtöki budapesti konferencia záró felszólalásában. Jelenleg az MT-nek 13 tagja van.
A Monetáris Tanács hatékony és kiszámítható működésének folytonosságát a jegybankelnök szerint az segítheti, ha a tagok cseréje fokozatosan, több évre elnyújtva következik be. Simor András véleménye szerint a jelenlegi tagok mandátumának idejét nem befolyásolná a javaslat, amely szerint évente legfeljebb 1-2 tag cseréjére kerül sor.
"Javaslom, hogy teremtsünk lehetőséget a Monetáris Tanácsban a külső és belső tagok kiegyensúlyozottabb, a nemzetközi gyakorlathoz jobban igazodó arányának kialakítására, és a jegybanki alaptevékenységek megfelelő képviseletére a döntéshozatalban" - fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank elnöke. (Jelenleg az MT-ben a jegybank elnökén kívül három alelnök foglal helyet, de közülük kettő nyáron távozik az MNB-ból.)
A konferencia címéhez kötődve az MNB elnöke elmondta: az euró bevezetése közös vállalkozásunk, amely nemcsak az Európai Uniós szerződésben vállalt kötelezettségünk, hanem sokkal inkább egy egyedülálló lehetőség, amely a gyorsabb felzárkózást és tartós pénzügyi stabilitást hozhat a magyar gazdaság számára.
A jegybank céljait az inflációs célkövető rendszerben a kormány és a jegybank közösen határozta meg, figyelembe véve a konvergenciaprogramot - idézte fel a közelmúltat az elnök, aki emlékeztetett arra is, hogy a célok megvalósításához, az árstabilitás eléréséhez vezető út tekintetében és az ezt szolgálóeszközökben már nem volt nézetazonosság. Hozzátette azt is, hogy a nézetkülönbséget súlyosbította a kormány és a jegybank korábbi vezetése kialakult bizalomhiány.
A parlament számára is megfogalmazott üzenetet Simor András amikor elmondta: "ne akkor hívják az MNB elnökét parlamenti meghallgatásra, amikor a Monetáris Tanács kamatot emel, hanem akkor, amikor a kitűzött inflációs cél elérése veszélybe kerül". A jegybankelnök szorgalmazta, hogy a befektetői bizalom megőrzése és hatékony monetáris politika érdekében a hosszú távú kiszámíthatóságot erősítő fiskális szabályt hozzon a kormány.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2007. február. 19. 13:25
Simor jelölése: újabb kedvező elemzői vélemény
Gazdaság
MTI
2007. február. 16. 17:56
Simor jelölése: londoni elemzők pozitív piaci fogadtatást várnak
Gazdaság
MTI
2007. február. 26. 12:39
Simor kiáll a konvergenciaprogram mellett
Gazdaság
MTI
2007. február. 27. 13:30
Simor: nem aggódunk az infláció miatt
Gazdaság
MTI
2007. március. 26. 07:56
Simor először elnököl a kamatdöntő ülésen
Gazdaság
MTI
2007. február. 19. 17:00
Goldman Sachs: Simor jó választás
Gazdaság
MTI
2007. március. 26. 15:31
Simor: az MNB-nek nincs árfolyamcélja
Gazdaság
MTI/hvg.hu
2007. március. 01. 17:26
A köztársasági elnök kinevezte Simor Andrást az MNB új elnökévé
Gazdaság
hvg.hu
2007. március. 05. 17:15