GfK: a lakosság 74 százalékának van bankkapcsolata
A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérései alapján Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság átlagosan 74 százalékának volt bankkapcsolata, míg egy évvel korábban ez az arány 72 százalékos volt. A penetráció azonban lényegesen alacsonyabb a nyugat-európai átlagnál, és több közép-európai országhoz képest is lemaradtunk.
Németországban és Ausztriában a felnőtt lakosság közel 100 százalékának van banki kapcsolata és ez mondható el a volt szocialista országok közül Szlovéniáról is. Magasabb a magyar adatoknál az arány Horvátországban, Csehországban és Szlovákiában is. Ezekben az országokban a lakosság 80-85 százalékos a banmki penetráció. A magyarnál is fejletlenebb a banki kultúra egyebek közt Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában.
A banki szolgáltatást igénybe vevők életkorát vizsgálva az derült ki, hogy a legmagasabb arányban a 30-39 évesek tartanak fenn banki kapcsolatokat (ebben a korcsoportban 90 százalék körüli a penetráció).
A legjellemzőbben használt banki termék továbbra is a folyószámla. A felnőtt magyar lakosság kétharmada vesz igénybe ilyen szolgáltatást. Érdekes, hogy ezzel szemben csak a lakosság 53 százalékának van a folyószámlájához kapcsolódó bankkártyája.
Míg a banki termékek igénybevétele terén nemzetközi összehasonlításban Magyarország általában nem áll túl jól, addig más a helyzet, ha a hiteleket vizsgáljuk. A felnőtt lakosság 22 százaléka vesz igénybe valamilyen banki hitelt, ezzel Magyarország megelőzi például Ausztriát, Csehországot, illetve Szlovákiát és csak minimálisan marad el Németországtól.
Bár még alacsony az elterjedtsége, ám komoly ütemben nő az elektronikus bankolási szolgáltatásokat igénybe vevők aránya. A 2006. évben átlagosan a felnőtt lakosság mintegy 7 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.