HVG

Recesszió biztosan nem lesz 2007-ben Magyarországon: a GDP reálértékben akár 3 százalékkal is fölülmúlhatja a tavalyit. Csakhogy ez a teljesítmény a 2004-ben csatlakozott többi kelet- és közép-európai EU-tagországéval összevetve kifejezetten gyöngének számít, hiszen a hét másik ország gazdasága átlagosan több mint 5 százalékkal nőhet az idén. A már trendszerűnek mondható növekedési különbségek miatt lassan, de biztosan átrendeződik a régió országainak fejlettségi sorrendje is. Észtország letaszítja Magyarországot a képzeletbeli dobogó harmadik fokáról, és lényegében eléri a legszegényebb régi EU-tagállam, Portugália egy főre jutó GDP-jét, miközben Szlovákia is - amelyhez ütemesen zárkózik fel a két szegényebb balti állam, Litvánia és Lettország - megszorongatja Magyarországot.

A 2007-es növekedés-lassulás a korábbi években hozott hibás gazdaságpolitikai döntéseknek, fiskális tévelygéseknek a következménye. Az államháztartás hiánya 2006-ban a GDP 10 százalékára nőtt, ami meghaladja a Bokros Lajos nevével fémjelzett drasztikus 1995-ös stabilizáció előtti szintet. Ha valaki korábban netán fenntarthatónak gondolta az előző hat év hordalékaként felhalmozott közpénzügyi deficitet, legkésőbb a tavalyi országgyűlési választások után szembesülnie kellett azzal, hogy a húsba vágó kiigazítás elkerülhetetlen.

Hogy a tőkepiacok az óriási hiány dacára is viszonylag nyugodtak maradtak, mi több, a forint árfolyama még erősödött is, az részben a szerencsés külső körülményeknek, részben pedig annak köszönhető, hogy a 2007-es költségvetés nem pusztán tartalmában, hanem a tervezés gyakorlatában is szakított néhány rossz beidegződéssel. A korábbi évek kincstári optimizmusa helyett a tervezés ezúttal valós alapokra épített, sőt a makrogazdasági paramétereknél kifejezetten óvatosan járt el: nagyon valószínű, hogy a gazdasági növekedés és az infláció is magasabb lesz a hivatalos tervekben szereplőnél. A korábban jellemző trükközés, bizonyos költségvetési tételeknek a hivatalos államháztartási körön kívülre bújtatása, a kreatív könyvelési technikák burjánzása sem igen érhető már tetten.

A kiigazítás tartalmi elemei vitathatók, de technikai értelemben a költségvetés reális: az államháztartás hiánya nagy valószínűséggel a GDP 7 százaléka alatti szintre mérséklődik. A magyar devizaadósság kilátásainak, majd besorolásának ez esetben várható felértékelése gyorsan csökkentheti az állampapírhozamokat, illetve a lakossági és a vállalkozói kamatokat, tompítva ezzel a fogyasztás visszaesését, egyszersmind mérsékelve az állam kamatfizetési kötelezettségeit.

E folyamatokat minden bizonnyal szerencsés külső körülmények segítik majd. 2007-ben a nemzetközi kereskedelem 7-8 százalékos ütemben bővülhet, a nyers- és alapanyagárak alighanem csökkennek, és ami talán a legfontosabb: valamelyest olcsóbb lehet az olaj. Az év közepétől várhatóan még a nemzetközi kamatok is esnek, miközben a dollár/euró árfolyam stabilizálódhat. Magyarország számára külön jó hír, hogy Németország gazdasága rég nem látott jó állapotban leledzik, és a környező országok gazdasága - beleértve nemcsak a 2004-ben csatlakozott többi közép-európai országot, hanem az idén EU-taggá váló Romániát és Bulgáriát, sőt Horvátországot és Szerbiát is - kimagasló ütemben nő. A bővülő exportpiacok sok magyar cég számára jó lehetőséget adnak az idehaza elszenvedett keresletszűkülés következményeinek ellensúlyozására.

A 2007-es év két nagy kérdése: sikerül-e megteremteni az államháztartási hiány hosszabb távon fenntartható mértékűre csökkentésének strukturális feltételeit, illetve hogy miképpen vészeli át a lakosság és a hazai kisvállalati szektor a jövedelem és a fogyasztás, illetve a jövedelmezőség jelentős visszaesését. Pusztán az idei költségvetést tekintve legfeljebb a személyi jövedelemadóból származó befizetések közel 10 százalékosra tervezett emelkedése tűnhetne túlzottan ambiciózusnak; ennek teljesüléséhez mindenesetre az adóbeszedés hatékonyságának javulása is szükséges. A kiadási oldalon viszont három területen is indokolt kételkedni. A társadalombiztosítási alapok hiányának a GDP 2006-os 0,6 százalékáról a 0,1 százalékára csökkentése valószínűtlen. Nem is elsősorban azért, mert az egészségügyben bevezetendő változások rövid távon nem feltétlenül hoznak megtakarítást, hanem mert a nyugdíjrendszer átalakításában a kormány és a parlament elszántsága mérsékeltnek tűnik. A másik kritikus terület a költségvetési szervek működési kiadásai. Itt lényegében a 2006-os terveket kellene - nominálisan - teljesíteni, ám ez a szféra tavaly közel 300 milliárddal túlköltekezett, ami a GDP 1,2 százalékát teszi ki. Végül igen erős nyomás nehezedik majd az önkormányzatok gazdálkodására, amelyeknek együtt kevesebb mint felére - a GDP arányában 0,7-ről 0,3 százalékra - kellene csökkenteniük kiadási többletüket. Mindent egybevetve, a bevételek várható enyhe túlteljesülésének köszönhetően a 2007-es államháztartási hiánycél reális, főleg akkor, ha sikerül a működési kiadások visszafogása, a különböző tárcák költségvetésének betartása.

De mi a stabilizáció ára? Ezt vizsgálva célszerű az 1995-ös Bokros-csomag tapasztalataiból kiindulni, hiszen a mostani intézkedések ennek nyomvonalát követik, csak kedvezőbb külső körülmények közepette. Igaz, most nincs vámpótlék, és - nagyon helyesen - vélhetően a forint leértékelése sem kerül be az eszköztárba (ez nem is lenne indokolt, hiszen a magyar vállalatok külpiaci versenyképességével ezúttal nincsenek alapvető bajok). Ám a mostani csomag is a belső kereslet szűkítésén, a reálkeresetek és a lakossági fogyasztás visszafogásán alapul, s ennek érdekében felpörgeti az inflációt. A nadrágszíj mostani megszorítása kevésbé húsba vágó: a lakossági jövedelmek, a fogyasztás és általában a belföldi felhasználás visszaesése a Bokros-csomaggal összevetve szerény lesz.

Az, hogy a gazdaság teljesítménye a belső kereslet korlátozása ellenére is nő, ezúttal is a külkereskedelemnek lesz köszönhető. Miközben az export bővülése várhatóan 10 százalék felett marad, mind a fogyasztási cikkek behozatala, mind pedig a gépek és egyéb beruházási javak importja jelentősen lassul. Több exportorientált feldolgozóipari ágazatban - így a híradás-technikai iparban, a gyógyszeriparban és a műszeriparban is - az állótőke-beruházások jelentős visszaesését jelzik előre a vállalatok. Mindent egybevetve a külkereskedelmi hiány a 2006-os 2,3 milliárd eurós szintről 1 milliárdra csökkenhet.

A másik alapvető hasonlóság a két stabilizációs intézkedéssorozat között az infláció jelentős megugrása. Szemben persze az 1995-ös csomaggal - amikor az árindex felpörgésében a forint leértékelése is kulcsszerepet játszott - ezúttal az infláció felpörgését mondhatni vegytisztán fiskális okok, az adó- és a hatósági ár-emelések magyarázzák, melyek nélkül a 2007-es fogyasztóiár-emelkedés mindössze 2,5-3 százalék között alakulna. A 2006. szeptemberi áfaemelés ugyanakkor önmagában mintegy 2 százalékponttal növeli az inflációt, és ehhez további egy százalékpontot tesz hozzá a gáz és a villany árának tavalyi és idei emelése. Megdobja az árindexet a közlekedési és a közüzemi szolgáltatások árainak januárra, illetve májusra bejelentett növelése is, mivel a vonatjegyek, a helyi közlekedési tarifák, valamint a szemétszállítási, a víz- és a csatornadíjak, illetve a budapesti távfűtési díjak egyaránt két számjegyű mértékben emelkednek. E tekintélyes hatósági áremelések együtt további 0,7 százalékponttal lódítják meg az idei átlagos inflációt.

Ha abból indulnánk ki, hogy az emiatt bizonyosan emelkedő inflációs várakozásoknak nem szabnak határt a keresleti és a versenykorlátok, akkor 7 százalék közelébe ugró fogyasztóiár-emelkedéssel kellene számolnunk. A fogyasztás csökkenése, illetve az erős forint azonban megzabolázzák majd a piaci áremelési törekvéseket. Ráadásul a mezőgazdasági felvásárlási árak, illetve az azokat féléves késéssel követő élelmiszerárak ciklikus mozgása legkésőbb 2007 közepétől csökkenő trendbe vált. Az első hónapokban még akár 8 százalékot is meghaladó infláció így decemberre 4 százalék körülire mérséklődik. A csomag árát tehát nem elsősorban az átmenetileg megugró inflációval és nem is a jövedelmek csökkenésével fizetjük meg.

Több szoronganivalónk van a munkaerő-piac bizonytalanságai miatt: a helyzet súlyosságát jellemzi, hogy a 2004-ben csatlakozott nyolc közép- és kelet-európai EU-tagország közül a munkaerő-piaci részvételt tekintve Magyarország a nyolcadik, a foglalkoztatás szintjét tekintve a hetedik, és a munkanélküliségi rátát tekintve is visszacsúszott a hatodik helyre (csak Szlovákiában és Lengyelországban magasabb az állástalanok aránya, mint nálunk). Ráadásul a magyar gazdaság jelenlegi folyamatai nem javítják a kilátásokat.

Egyelőre csak bizakodni lehet abban, hogy a másfél éves stabilizációs pakk orvosolja majd a gazdaság bajait. Ha nem, akkor hamarosan jöhet az újabb csomag.

BARTHA ATTILA