2007. január. 10. 17:22
MTI
Utolsó frissítés: 2007. január. 10. 17:14
Gazdaság
Rekord forgalom mellett esett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 355,82 pontos csökkenéssel, 23214,36 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,51 százalékos gyengülés.
A részvénypiac forgalma szerdán 55,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével, gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. Farkas Róbert, a Raiffeisen Bank részvény kereskedési igazgatója elmondta, hogy az index szerdai esése nem tér el a régiós piacok alakulásától. Véleménye szerint, amíg a nemzetközi, vezető piacok nem esnek, nem várható további jelentős esés a budapesti börzén.
Az elmúlt pár nap alapján elmondható, hogy a vezető tőzsdék és a fejlődő piacok mozgása elvált egymástól, amit az olaj árának esésével indokolt Farkas Róbert. Hozzátette: amennyiben megáll az olajár esése, elképzelhető erősödés a régiós, így a magyarországi piacon is. Farkas Róbert szerint a következő napokban várható, hogy emelkedik az index.
A Mol árfolyama nem változott az előző napi záráshoz viszonyítva, 19950 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 10,5 milliárd forint volt. Az OTP 37 milliárd forintos forgalomban 195 forinttal, 2,39 százalékkal 7970 forintra gyengült.
A Richter árfolyama 1000 forintot, 2,41 százalékot esett, 40500 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 3,9 milliárd forintot tett ki. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 115 forinttal, 0,44 százalékkal 25790 forintra gyengült, forgalma 752,5 millió forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 1,3 milliárd forintos forgalom mellett 14 forinttal, 1,41 százalékkal 976 forintra esett.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2007. január. 07. 09:44