Ha csak annyi előnye lesz Magyarország európai uniós csatlakozásának, hogy 2006. szeptember 1-jétől gyökeret ver idehaza a politikai igazmondás kultúrája, már bőven megérte. Nem igazán szívderítő, hogy mindez külső kényszer hatására történik, de az eredmény feltétlenül pozitív. A kormány által múlt pénteken jóváhagyott és Brüsszelbe eljuttatott felújított konvergenciaprogram - végcélját tekintve az európai közös valuta bevezetésének akadályait elhárító gazdaságpolitikai menetrend - a mérvadó kommentátorok zöme szerint a korábbiakhoz képest brutális őszinteséggel tárja fel a magyar gazdaság súlyos sebeit, és a szükséges gyógymódot sem hallgatja el. A rejtett összefüggéseket kedvelők megkockáztathatják: van benne valami jelképes, hogy e fordulatra éppen az 1956-os forradalom 50. évfordulója előtt kerül sor. A program előrevetíti, hogy a kormány végre szakít a kádárista gazdaságirányítás jövőfelélő gyakorlatával, amely a társadalmi békét - racionális kormányzás helyett - a populizmus drogjának adagolásával vásárolta meg. Két évvel az EU-csatlakozás után Magyarország talán valóban belép az unióba.

A felismerés nehezen ment. Tavaly novemberben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki előszeretettel tart erkölcsprédikációkat polgárainak jog és kötelesség kapcsolatáról, egy interjúban még ingerülten vetette oda: "Mi a fenét akar tőlünk az EU?" Holott a lecke nem érthetetlenül bonyolult. Az uniós csatlakozással az új tagállamok kötelességet és jogot is szereztek: határidő nélküli kötelezettséget az euró bevezetésére, valamint jogot a közösség felzárkóztatási pénzalapjainak megcsapolására. Utóbbiakból 2004-2006 között Magyarországnak 3 milliárd eurót, a következő hét évre összesen 23 milliárd eurót különítettek el, ám ezen belül kitüntetett szerepe van annak a teljes summa mintegy harmadára rúgó összegnek, amit Magyarország - mivel az EU átlagos GDP-jének 90 százalékát el nem érő tagállamok közé tartozik - a közösség kohéziós alapjából kap országos jelentőségű infrastrukturális és környezetvédelmi beruházások finanszírozására.

E jogokat és kötelezettségeket az úgynevezett maastrichti kritériumok kötik össze, s közöttük kiemelt szerepe van az államháztartási deficitnek. Eleve nem léphet az eurózónába az a tagország, ahol ez a mutató meghaladja a GDP 3 százalékát, ha pedig az egységes valutát már használó tagállam sérti meg a limitet, legkésőbb két éven belül köteles visszaállítani büdzséjét a megkívánt szintre. Ha a renitens az úgynevezett túlzotthiány-eljárás keretében az EU pénzügyminiszteri tanácsának többlépcsős ajánlássorozata után sem cselekszik hatékonyan, pénzbüntetések következnek. A legsúlyosabb szankciókra az euró rövid történetében még nem akadt példa, de Németország idén márciusban már elérkezett a folyamatnak a büntetést megelőző utolsó fázisához, nem véletlen, hogy Angela Merkel kancellár radikális adóemeléssel volt kénytelen visszafordulni a szakadék széléről.

Az eurózónán kívüli tagállamok ellen is indíthat túlzottdeficit-eljárást az EU, de igazán motiváló eszközzel a kohéziós alapból részesülő országok esetében rendelkezik. Az alapról szóló közösségi jogszabály ugyanis feltételhez köti a támogatást: ha a tanács túlzott hiányt állapít meg, és azt a testület ajánlásában megadott határidőn belül nem szüntetik meg, a pénzfolyósítás felfüggeszthető. Nem méltánytalan logika, hiszen a kohéziós alapot a maastrichti szerződéssel éppen azért hívta életre 1992-ben az EU, hogy az eurózónába igyekvő szegényebb tagjai ne kényszerüljenek a szigorú feltételek teljesítése miatt kulcsfontosságú állami beruházásaik visszafogására, ám ne is váljanak a monetáris biztonságot nyújtó valutaövezet potyautasaivá.

Noha a Gyurcsány-kormány a tavaszi Új Magyarország programmal gyakorlatilag az uniós felzárkóztatási források gerjesztette konjunktúra víziójára építette választási programját, meglepően nehezen ismerte fel, hogy fenyegetően közel került a ponthoz, ahol esetleg - elsőként az EU-ban - búcsút kell mondania a kohéziós támogatásoknak. Megkockáztatható: a pénzügyi piacok Magyarországgal szemben gyakorolt eddigi, a 10 százalékot meghaladó GDP-arányos államháztartási deficit ellenére tanúsított, sokak szemében érthetetlen türelme annak is köszönhető, hogy az uniós döntéshozó gépezet lassan forog. Egy keményebb - politikailag kétségkívül roppant kényes - brüsszeli lépés viszont már lavinát indíthat el, amelyben nemcsak a közösségi szubvenció tetemes része, hanem az államháztartást most felszínen tartó külföldi befektetők is kivonulhatnak. A tényleges euróbevezetés távolabbi - inflációhoz, államadóssághoz, kamatszinthez is kötött - célja így rövid távon eltörpül a sokkal égetőbb probléma mellett, nevezetesen, hogy Magyarország kikerüljön a csatlakozáskor vele szemben indított túlzottdeficit-eljárás alól.

Most végre leesett a tantusz Budapesten, hogy a konvergenciaprogramnak elsősorban ezt kell szolgálnia. A megengedettnél nagyobb költségvetési hiányuk miatti eljárást a bővítéskor a visegrádi országok, Málta és Ciprus ellen indított Brüsszel. Az akkor benyújtott első konvergenciaprogramokban mindegyik maga jelölhette meg az időpontot, amikorra a költségvetési túlköltekezést megszünteti. A büdzséjét azóta rendbe tevő Ciprus elleni eljárást az idén megszüntették, a Magyarország elleni procedúra viszont tavaly november óta a többiekénél magasabb fordulatszámon pörög. Az uniós pénzügyminiszteri tanács akkor már másodízben hozott határozatot arról, hogy Magyarország nem teljesítette a deficitledolgozásra saját maga által kijelölt és a tanács által már eredetileg is fenntartásokkal elfogadott ütemterv részsávjait, sőt távolodott ezektől, folyamatosan hiteltelenítve ígéretét, miszerint 2008-ra a hiány a GDP 3 százaléka alá süllyed. A pálya- és hitelvesztésben a nyakló nélküli költekezés mellett persze komoly szerepet játszott, hogy tavaly ősszel kiderült, a kormány jócskán manipulálta is a büdzséadatokat.

A nyári intézkedésekre és tervezett újakra alapuló, óvatos, inkább pesszimista gazdasági növekedést számításba vevő és tartalékokat kilátásba helyező, törvénykezési ütemtervet is tartalmazó módosított konvergenciaprogram - az első információk szerint - legalábbis ideiglenesen és részlegesen helyreállítja majd a dokumentumról néhány hét múlva véleményt formáló brüsszeli testületek bizalmát a Gyurcsány-kormány működésének komolyságát illetően. Az EU várhatóan jóváhagyja majd, hogy Budapest 2008 helyett 2009-re tűzi ki a túlzott deficit megszüntetését. (A kormány által arra az évre 3,2 százalékban prognosztizált GDP-arányos költségvetési hiány ugyanis a nyugdíjreform unió által megengedett részköltségeinek beszámításával valójában hajszálnyival 3 százalék alatt marad.) Magyarország azonban az eddiginél is "szorosabb megfigyelés" alá kerül.

Az első vizsga - mint azt a HVG-vel Brüsszelben érzékeltették - jövő áprilisban lesz, amikor a kormány előzetes jelentést köteles benyújtani az EU statisztikai hivatalának a 2006. évi költségvetés végrehajtásának eredményéről. A második pedig jövő októberben, amikor elő kell rukkolni a végleges 2006-os zárszámadással. Addigra már - teszik hozzá az EB szakértői - a 2007-es eredmények is láthatóak lesznek, valamint körvonalazódik a 2008-as büdzsé. E menetrendből következik: az igazság órája bő egy év múlva jön el. Ha a kormány addig nem lesz képes bebizonyítani, hogy a konvergenciaprogram több, mint különféle célokra használható papírlapok gyűjteménye, az EU pénzügyminiszteri tanácsa meghozza harmadik elmarasztaló határozatát, a kohéziós támogatásoknak pedig nagy eséllyel lőttek.

Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa a Gyurcsány Ferenccel tartott július végi konzultációja után kiadott közleményében nem véletlenül biztatta arra a magyar kormányfőt, hogy orrnehéz, vagyis a hiánylefaragás zömét a négyéves kormányzati periódus elejére időzítő programot készítsen. A tervkészítők megszívlelték a jó tanácsot: míg a korábbi programok egyenletesen évi 1,4 százalékpontos deficitcsökkentést irányoztak elő, a mostani, jóval meredekebb pálya 2006-2007 között 3,3 százalékponttal indul, a rákövetkező két évben pedig 2,5 és 1,1 százalékpontnyit javítanának a mérlegen. Ha azonban a kormány bevételnövelő akcióival el is hárítja feje fölül a túlzottdeficit-eljárás szankcióját, a fenyegetés fennmarad. Különösen ha politikai elbátortalanodásból kifolyólag nem indulnak be az állami kiadásokat tartósan kordában tartó strukturális változások. Márpedig a konvergenciaprogram erősségeit és gyengeségeit a retorikai különbségeken túl lényegében egyformán megítélő Konvergenciatanács - a kormányfő által felkért független szakértői testület - és a Magyar Nemzeti Bank egyaránt a kiadások csökkentésére vonatkozó reformelképzelések elnagyoltságát hozta fel legfőbb kritikaként.

A miniszterelnök fogadkozik: népszerűségvesztés ide vagy oda, a kormány nem fog megijedni a saját árnyékától. Kétségtelen, a mostani koalíció túlélésének jószerével egyetlen záloga, ha kitart a közeljövőben legfőbb viszonyítási pontnak minősülő konvergencia-menetrend mellett, megőrzi az uniós támogatások felszívásának lehetőségét, és a 2010-es választások közeledtével már azzal kampányolhat, hogy ő viszi be az országot az eurózónába. A kockázatot persze növeli, ha az ellenzék - amire nem kevés az esély - a "minél rosszabb, annál jobb" elvét követve kitart a költségvetési demagógia mellett, jóllehet az EU tavaly felszólította a kormányt, hogy bármiféle adócsökkentést kizárólag a 2005-ös hiánycélok teljesülésétől tegyen függővé, és a túlzottdeficit-eljárás magasabb fokozatba való kapcsolásában nagy szerepe volt az intelem semmibevételének. Nemcsak a kormány, hanem a Fidesz is elengedte a füle mellett ugyanis e figyelmeztetést, és a választások idején több lapáttal rátett a kormány osztogató ígéreteire.

Míg a kormánykoalíció, ha lassan is, legalább tanulni látszik a hibáiból, és a választások után paradox módon korábbi önmaga konstruktív ellenzékévé vált, addig a Fidesz teljesen tanulásképtelennek tűnik. Gazdaságpolitikusai még most is adócsökkentésről szónokolnak, Orbán Viktor pedig gyáván valamiféle polgármesteri testületre hárítaná a kormányzati túlköltekezés kritikájának felelősségét - csúfot űzve a többpárti demokrácia értelméből.

KOCSIS GYÖRGYI