2006. november. 22. 19:16 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 22. 19:22 Gazdaság

Veres: a költségvetés igazodik a konvergenciaprogramhoz

A jövő évre összeállított költségvetés szigorúan igazodik a kormány konvergenciaprogramjához, a büdzsé javaslatához benyújtott kormánypárti módosító indítványok között nincsenek olyanok, amelyek a hiányt növelnék - mondta Veres János a magyarországi Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerda esti budapesti rendezvényén.

A pénzügyminiszter kijelentette: a küszöbön álló reformok közül az egészségügyi reform elindításához szükséges jogszabályok egy részét már elfogadta a  parlament, és a többit még az idén jóváhagyják. 

A kormány óvatosan tervezte meg a következő évek gazdasági pályáját, így a GDP-t tekintve 2007-ben 2,2 százalékos, 2008-ban 2,6 százalékos növekedést vár. 

A miniszter elmondta: a következő évi  büdzsében már rögzítették, hogy az uniótól várhatóan 465 milliárd forintnyi forrás érkezik az országba, ehhez a jövő évi költségvetés biztosítja a mintegy 165 milliárd forintnyi saját részt. Azt is közölte, hogy Magyarországnak mintegy 215 milliárd forintot kell az uniónak befizetnie 2007-ben.
zöldhasú
Hirdetés