2006. október. 27. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 27. 12:26 Gazdaság

A biotechnológia 10 éven belül vezető iparág lehet

A tíz újonnan csatlakozott uniós ország közül Magyarországon fejlődik a legdinamikusabban a biotechnológiai iparág, ami tíz éven belül a világ vezető szektora lehet - mondta Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke.

Magyarországon az iparág fejlődésének legnagyobb gátja a kockázati tőkebefektetők hiánya – mondta Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSZ) elnöke.

Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. az MBSZ-szel együtt konferenciát szervezett, hogy a magyar biotechnológiai cégek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson európai és amerikai kockázati tőkebefektetők előtt. A konferencián mintegy 10 magyar cég és több mint 20 befektető vett részt.

Magyarország lemaradása a biotechnológiai iparág területén elsősorban a gyógyszeriparnak köszönhetően jelentősen csökkent, az ország elemi érdeke jelenleg a célzott kockázati tőkealap létrehozása – mondta Duda Ernő. A közel 100 millió eurós alappal 2010-re Magyarország a tíz új uniós ország között vezető lehet e területen - vélekedett az elnök, hozzátéve, hogy az iparág a befektetők számára nagyon kockázatos, de óriási hozammal kecsegtet.

A magyar biotechnológiai piac értékét megbecsülni rendkívül nehéz, mert a cégeknek jóformán kizárólag szellemi tőkéjük van, amit a kockázati befektetők válthatnak pénzre - magyarázta Duda Ernő. Az iparágban tevékenykedő mintegy 50 cég közül akár egy tucat is érhet több tízmillió eurót, az iparágnak mintegy 50-100 millió euróra lenne szüksége – tette hozzá.

Magyarország befektetők számára vonzó adottságai között a munkaerő termelékenységét említette. Ismertetése szerint a magyar kutatók kiemelkedő képzettségük mellett az amerikai bérek töredékéért dolgoznak. Szintén előny, hogy megfelelő a szellemi tulajdonjog védelme, amit a munkaerő terén versenyt jelentő Indiáról és Kínáról nem lehet elmondani.

A legnagyobb hátrányt ugyanakkor a biotechnológiai infrastruktúra, azaz a bérelhető laborok hiánya jelenti a Magyarországra igyekvő külföldi cégek számára.

Björn Ehring, a PCA pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetője az iparág sajátosságának nevezte, hogy egészen kis cégek versenyeznek globális szinten. A kutatás azonban olyan magas szintű, hogy a befektetőknek nehéz eldönteni, hogy érdemes-e beszállni - vélekedett. Spányik Péter, az ITDH üzletfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a biotechnológiai cégek külföldi piacra jutását szektorprogrammal segíti a társaság. A vállalkozók igényei alapján készült program 2007-es folytatására is megszülettek már az ötletek - tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.