Eladnák a Gyulai Húskombinátot
Valóban érdekelt a Gyulai Húskombinát Zrt. tulajdonosi köre a részvények értékesítésében, ám a cég vezérigazgatója szerint sem ő, sem a tulajdonosok nem tárgyaltak az amerikai érdekeltségű Smithfield húsipari óriáscéggel – közölte a vezérigazgató.
Gyulai kolbász. Egy kis veszteség © gyulahus.hu |
A húskombinát többségi részvénycsomagja a nádudvari székhelyű HAGE-Nagisz csoport kezében van, s a gyárban az elmúlt esztendő ősze óta válságkezelő feladatokkal bízták meg Ruck Jánost. A program részeként például megszűnt az élősertés vágása, immár a kombinátban csak húsfeldolgozás folyik.
„Az alapanyagot a hazai és külföldi partnereitől vásárolja a gyár, s ezt követően dolgozza fel késztermékké a húst” – mondat a vezérigazgató. A társaság az elmúlt évben 14 milliárd forintos árbevétel mellett 160 millió forint veszteséget halmozott fel. Az idén 12 milliárd forint bevétel mellett növekvő veszteséggel számol az igazgató. Mint mondta a tavalyi árbevételben még szerepelt a sertésvágás bevétele is, ezért alacsonyabb az idei terv.
„Ha csak a feldolgozott termékek volumenét nézzük, akkor gyakorlatilag stagnál az értékesítés árbevétele az idén” – hangsúlyozta Ruck János. A növekvő veszteséget mindazonáltal azzal indokolta, hogy mintegy 30 százalékkal növekedett az alapanyag ára, s ezt nem tudják érvényesíteni az áraikban. A gyulai nagyüzemben a sertésvágó vonal leállításával párhuzamosan, az elmúlt esztendő nyarán 300 főt érintő létszámleépítést hajtottak végre, így most a gyárban 600-an dolgoznak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.