2006. október. 12. 12:08 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 12. 12:11 Gazdaság

Két évig nem nőhetnek a reálbérek

A szerdán megjelent 5,9 százalékos 12 havi szeptemberi árindex miatt ebben az évben az átlagos infláció 3,9 százalék lehet a várt 3,5 százalék helyett, ami gyorsabb lefutást jelent, így jövőre a várt 6,8 százalék helyett 6 százalék körül alakulhat – mondta Katona Tamás.

A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogram szerint a GDP-arányos adókoncentráció jövőre 38 százalék lesz az idei 36,4 százalék után, ami 400-450 milliárd forint adó és járuléktöbbletet jelent – utalt a bevételnövelő lépések vállalkozásokat érintő részére az államtitkár, aki szerint ez az arány 2000-ben 38,4 százalék volt, s 2009-ben csökkenhet 37,5 százalékra.

A közfelelősség és a magánfelelősség viszonyát kell újragondolni, ami megfogalmazódik a reformokban és tükröződik a konvergenciaprogramban – fogalmazott Katona Tamás.

A kormány által tervezett jövő évi 2,2 százalékos GDP növekedés igen konzervatív, némileg kisebb a kutatóintézetek prognózisánál – jelentette ki Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) rendezvényén.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.