Piaci elemzők nem számítanak kormányválságra
A piaci nyomás és a kamatemelési várakozás erősödhet, de kifejezett forintválság vagy a kormány bukása nem valószínű. Ezt londoni feltörekvő piaci elemzők tették közzé Gyurcsány Ferenc beszédének kiszivárogtatása után.
Evans szerint ezért piaci szempontból nem várható hosszú távra szóló negatív hatás, már csak azért sem, mert "jó ideje köztudott volt, hogy a kormány és a pénzügyminisztérium nyilatkozatai például a költségvetésről nem a valóságot tükrözték". A magyar piacot sújtó korábbi eladási hullámok is azt jelezték, hogy a piaci szereplők szerint "a pénzügyminisztérium szavában nem lehetett megbízni a költségvetési fejleményeket illetően ... (Gyurcsány Ferenc) kijelentései csak arról győzték meg a piacot, hogy helytállóak voltak a kormány politikájáról alkotott nézetei az elmúlt években", fogalmazott a BoA vezető londoni elemzője.
Evans szerint ebben az értelemben piaci szempontból semmi új nem hangzott el. A piac jelenleg már teljes mértékben az "elsősorban adó- és hatóságiár-intézkedésekre támaszkodó" csomag inflációs hatásától általa várt monetáris kiigazítást árazza - mondta a szakértő.
Jeff Gable, a Barclays Capital londoni befektetési csoport feltörekvő piaci stratégája szerint a kiszivárogtatás arra mutat, hogy "nehéz harc dúl a szocialista pártban ... és vannak befolyásos emberek a pártban, akik a miniszterelnök kudarcát szeretnék". Ez feltételezhetően azt is jelenti, hogy vannak emberek a pártban, akik a takarékossági csomag ellen dolgoznak, fogalmazott az elemző.
A magyarországi kiszivárogtatási ügyről hétfőn kiadott első kommentárjában a Dresdner Kleinwort - a Dresdner Bank londoni befektetési részlege - azt írta: jóllehet csekély a valószínűsége annak, hogy a kormányt emiatt meg lehet buktatni, az önkormányzati választáson esetleg elszenvedett nagyarányú veszteségek ugyanakkor fokozhatják a költségvetési csomag felvizezésére irányuló nyomást és annak kockázatát, hogy ez meg is történik. A DrK szerint a forint és a helyi piacok a héten várhatóan "nyomás alatt lesznek".
A nap fejleményeit összegző, este kiadott második - "Sok hűhó nem sokért?" címmel ellátott - értékelésében a londoni Dresdner-részleg azt írta: a nap folyamán elhangzott politikusi nyilatkozatok - köztük Sólyom László köztársasági elnök állásfoglalása - is erőteljesen arra utalnak, hogy Gyurcsány közeljövőbeni lemondásának valószínűsége csekély. Jelenleg nincs olyan erős jelölt, aki a helyébe léphetne, és távozását a piacok, valamint a hitelminősítők valószínűleg a költségvetési reformokat aláásó, erősen negatív fejleménynek vennék.
A Goldman Sachs pénzügyi csoport londoni befektetési részlegének hétfői kommentárja szerint azonban nem várható, hogy Gyurcsány Ferencet "kiszorítják" tisztségéből, és az sem valószínű, hogy a szabad demokraták - jóllehet "nem tetszett nekik a beszéd" - emiatt kilépnének a koalícióból.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.