2006. augusztus. 07. 12:32 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 07. 12:34 Gazdaság

Milliárdos reklámértéke van az úszó Eb-nek és a Forma 1-nek

Az úszó Európa-bajnokság és a Forma 1-es futam turisztikai reklámértéke több milliárd forintra tehető - mondta a parlament turisztikai és sportbizottságának szocialista alelnöke.

"Szinte nem fejezhető ki forintban az a reklámérték, ha igen, akkor mindenképpen több milliárd forint értéket jelenthet, amely a világ különböző televíziós állomásain biztosítja Magyarország megjelenését" - fogalmazott Pál Béla. A politikus úgy vélte, mindkét rendezvény alkalmas arra, hogy erősítse azt a képet, hogy Magyarországon nem csak konferenciát érdemes rendezni, nem csak kulturális rendezvényekre érdemes ellátogatni, hanem sporteseményeknek is kiváló helyszíne az ország. Hozzátette: e két esemény kapcsán a világ csaknem ötven országa hallhatott Magyarországról, a magyar fővárosról.

Pál Béla elmondta: az úszó EB 50 országban sugárzott programjai előtt a Magyar Turizmus Zrt. által készített ország imázsfilmet lehetett látni, amely rövid képet adott Magyarország turisztikai vonzerejéről. "Több mint egymilliárdan látták a közvetítéseket és látták a közvetítések előtt megjelenő reklámfilmet. (...) A Hungaroringről körülbelül ugyanezt tudjuk elmondani" - mondta Pál Béla.

A politikus kitért arra: a két rendezvény óvatos becslések szerint júliusban mintegy százezer plusz vendégéjszakát jelent a budapesti hoteleknek. Hozzátette: júliusban előzetes adatok szerint tovább bővült a vendégforgalom, hiszen számos országból növekedett az érkező turisták száma, s tovább gyarapodott a belföldi vendégek száma is.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.