2006. július. 20. 17:25 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 20. 16:58 Gazdaság

László Csabát kérték fel az ÁPV vezérigazgatójának

László Csaba volt pénzügyminisztert, a KPMG adópartnerét kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) vezérigazgatójának, az elnöki poszt várományosa pedig Kamarás Miklós, aki korábban az ÁPV vezérigazgatója volt.

László Csabát, a volt pénzJelenleg az ÁPV vezérigazgatói poszt betöltetlen, a korábbi vezérigazgató, Vági Márton a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke
lett. Az ÁPV igazgatóságának elnöki posztján is változás várható, Mészáros Tamás azért kíván távozni, mert a Corvinus Egyetem rektorává választották tavaly. E poszt várományosa Kamarás Miklós. László Csaba elhárította az MTI kérdését, amely vezérigazgatói felkérésére vonatkozott.
   
Az idén a privatizációs szervezet 230 milliárd forintot meghaladó privatizációs-, és 8,5 milliárd forint osztalékbevétellel számolt. A bevételek már májusban túlteljesültek, miután a Mol 238 milliárd forint összegben lehívta a 10 százalékra szóló vételi  opcióját, öt milliárd forintért adták el a Budapesti Szabadkikötő 
Logisztikai Rt.-t és 3,23 milliárd forintot ajánlott a vevő egy állami tulajdonú kisebbségi portfolióért.
  
A költségvetési törvény módosításáról szóló javaslat szerint az ÁPV az eredeti 10,5 milliárd forint helyett 94,45 milliárd forintot fordíthat az idén üzleti célú befektetésre azok között a kiadások között, amelyek nem érintik a kormányzati  szektor hiányát. Egy másik törvényjavaslatban pedig módosítják a  privatizációs törvényt, lehetővé téve az Állami Autópálya Kezelő  Zrt. részleges privatizációját.
 
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.