2006. július. 19. 15:48 Dzindzisz Magdalena (hvg.hu) Utolsó frissítés: 2006. július. 19. 16:13 Gazdaság

Jelentősen emelkednek a taxitarifák

Tartósan 300 forint felett marad a benzinár, egyes előrejelzések szerint év végére már 330 forintot is fizethetünk az üzemanyagért. A járulékok emelése, illetve az áfakulcs növekedése miatt a taxisok is kénytelenek emelni az árakat.

Az elmúlt hetekben 20-30 forinttal emelkedett az üzemanyag ára, a 95-ös benzin literje már tartósan háromszáz forint fölé emelkedett. A hvg.hu által megkérdezett társaságok ősszel emelik az árakat, átlagosan 10-15 százalékkal.

A taxisokat érzékenyen érinti az üzemanyag drágulása, hiszen amikor a most érvényes tarifákat meghatározták, 260-270 forint körül mozgott a benzin ára. Most 50-60 forinttal többet kell fizetni az üzemanyagért, a tarifák viszont eddig változatlanok maradtak. A benzin drágulása nagyjából 15 százalékos pluszköltséget jelent a taxisoknak. Ráadásul előrejelzések szerint tartósan magas benzinárakra kell számítani, sőt év végére a 330 forintos literenkénti ár is elképzelhetető.

A középső áfakulcs növekedése is hátrányosan érinti a taxisokat, hiszen a személyfuvarozás után eddig 15 százalékos áfát kellett fizetni, ez ősztől 20 százalékra nő. A harmadik tényező pedig a forint gyengesége: a taxisok többsége devizahitelre veszi autóját, és a törlesztőrészletek az árfolyam-különbözet miatt jelentősen növekedtek az utóbbi hónapokban. Ezen kívül a súlyadóra is többet kell fizetni a jövőben, és az eva emelése is jelentős terhet jelenthet (hiszen a taxisok többsége evás vállalkozó). Az üzemeltetési költségek drágulása nagyjából 10-12 százalékos pluszköltséget jelent a taxisoknak.

A megkérdezett taxitársaságoknál 10-15 százalékos emelésre lehet számítani. A 300 forintos alapdíjon nem emelhetnek, hiszen azt hatóságilag maximálják. A 240 forintos kilométerenkénti árnál sem mehetnek feljebb az árak, jelenleg szinte valamennyi társaságnál ennyit kell fizetni az utcai leintésnél. Tehát a drágulás a kedvezményes, telefonos rendeléseket érinti majd. Ugyanakkor a cégek többsége szerint ideje átgondolni az olcsóbb benzin idején rögzített alapdíj emelését is.

A Főtaxinál szeptember elsejétől emelik a tarifákat - nyilatkozta a hvg.hu-nak Garamszegi Miklós. A vezérigazgató az emelés mértékét még nem tudta megmondani, kivárnak még két hetet, hogy lássák, hogyan alakulnak az üzemanyagárak. Az teljes tehernövekedést nem tudják átvállalni a cégek, de nem is háríthatják át az utasokra - magyarázta a vezérigazgató.

Nagyon meg kell gondolni az áremelést, hiszen az átállás nagyon sokba kerül - mondta Lengyel László a 6x6 Taxi üzletági vezetője. A taxiórák átállítása az óraszervizeknél kocsinként 5-6 ezer forintba kerül. A társaságnál a legutóbbi, májusi áremelésnél meghatározták, hogy 300 forintos benzinárig tudják tartani a tarifákat. Számításaik szerint a gazdaságos üzemeltetés érdekében 15-20 forintos emelés lenne szükséges ahhoz, hogy rentábilisan működjenek a vállalkozások.

A City Taxinál is csak ősszel emelik az árakat, megvárják, hogyan alakulnak az üzemanyagárak, illetve az alvállalkozókkal is konzultálnak az emelésről. A társaságnak 825 autó dolgozik, így a tarifaemelés több millió forintba kerül majd az óraátállítások miatt.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.