2006. június. 30. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 30. 17:25 Gazdaság

Színlelt szerződés miatt felmondtak 20 orvosnak

A zalaegerszegi megyei kórház 250 orvosának egyharmada eddig társas vállalkozásban végezte munkáját, de közreműködői szerződésüket felmondta az intézmény vezetése, mivel az úgynevezett színlelt szerződésekre megszabott moratórium lejárt; az orvosok közül 20-an nem fogadták el a felajánlott más foglalkoztatási jogviszonyt - tájékoztatta a főigazgató pénteken délután az MTI-t.

A július 1-jétől, illetve 3-tól munkába nem állítható 20 orvos ugyan nem képvisel jelentős létszámot, de mert hiányuk főként a "műtétes" szakmákat és a radiológiát érinti, ezért rendkívüli ellátási-munkaszervezési intézkedéseket tettek a megyei kórházban. "Gyakorlatilag a sürgősségi ellátás került előtérbe, az ezen kívül jelentkező feladatokat a főorvosokból és a kórház vezetőiből álló csoport határozza meg,(...) de elsőbbséget kap az aneszteziológiai ellátás és a programozott műtétek közül minden olyan beavatkozás, amelynek elmaradása egészségkárosodáshoz vezetne" - közölte Csidei Irén.

Közlése szerint hétfőtől két műtőt tudnak működtetni teljes stábbal, s a szükséges operációkban érdekelt betegek számát-sorrendjét az említett szakmai team határozza meg. A baleseti osztályon az ortopédiával közös sürgősségi ellátást szerveztek, a kötéscseréket és más kisebb, ambuláns feladatokat a háziorvosok végzik, de az akut betegekről továbbra is a kórházban gondoskodnak.

"A radiológiai osztályon a vizsgálatokat elvégezzük, de az előfordulhat, hogy a kevésbé sürgős esetekben csúszik majd a leletezési idő" - fűzte hozzá a főigazgató.

Csidei Irén elmondta: a 20 orvos "kiesése" - a szakmai összetételnél fogva - jelentősen csorbítja a betegellátást, ezért az eset már a megyei tisztiorvosi szolgálat kompetenciájába is tartozik, hiszen ellenőrizniük kell a kórházi területi ellátási kötelezettségek megváltozott munkafeltételeit.

"Bízom abban, hogy rövid időn belül valamilyen döntés születik a helyzet megoldására, ellenkező esetben az osztályok egy része akár működésképtelenné is válhat átmenetileg" - fogalmazott a megyei kórház vezetője.

Hozzátette: a felajánlott közalkalmazotti, vagy a kétféle szabadfoglalkozású jogviszonyt elutasító orvosoknak nem az ellátás megnehezítése volt a céljuk, hanem, hogy "az általuk eddig jónak ítélt foglalkoztatási feltételek között dolgozhassanak" - jegyezte meg Csidei Irén.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.