2006. május. 22. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 22. 16:43 Gazdaság

Egyszerűsödhetnek az áfa-szabályok az EU-ban

Az EU egyszerűsíteni kívánja az általános forgalmi adó (áfa) rendszert, a gépjárműveknél az üzembentartási adóba való beépítéssel a regisztrációs adó megszűntetését tervezi.

Kovács László magyar uniós adóügyi biztos hétfőn, az Európai Adóigazgatások Szervezetének (IOTA) budapesti közgyűlése alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: az áfa-rendszer egyszerűsítésének lényege, hogy áfa-kötelezettségének mindenki saját országában tehet eleget.
 
Ez főleg a kis- és közepes cégek számára jelenthet nagy előnyt. Ösztönzi az egységes belső piacra való kilépésüket, most ugyanis sokan azért maradnak távol, mert túl bonyolultnak tartják, hogy más országban tegyenek eleget az áfa-kötelezettségnek. 
 
Az Európai Unió komoly harcot hirdetett az adócsalás ellen, amely hatalmas károkat okoz, egyes számítások szerint a teljes adóbevétel 10 százaléka vész el az egyes országokban. Ebben döntő az áfacsalás, ami a biztos szerint a rendszerből adódik.
 
Az egyik megoldás az lehet, hogy az unión belüli forgalomnál a jelenlegi helyzettől eltérően az utolsó előtti cég, amely megvásárolja az árut, teszi rá áfát, vallja be és fizeti be.
 
A bizottság tervezi a gépjárműadó egységesítését is. Jelenleg kilenc országban nincs regisztrációs adó, abban a tizenhat országban pedig, ahol alkalmazzák, mértéke néhány száz eurótól 16 ezer euróig terjed. A magyar terhelés az európai átlaghoz mérten közepes mértékű.
 
A javaslat szerint fokozatosan megszüntetnék a regisztrációs adót, az elfogadástól számított öt-tíz éven belül beépülne az éves üzemben tartási adóba (Magyarországon a súlyadóba).
 
A regisztrációs adónak megfelelő összeget tíz-tizenkét éven keresztül a súlyadó részeként lehetne kifizetni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.