2006. március. 06. 10:09 euractiv.hu Utolsó frissítés: 2006. március. 06. 10:17 Gazdaság

Románia utolérheti a fejlett államokat

Romániában a gazdasági növekedés tavaly 4,5 százalékos volt, az Országos Előrejelzési Bizottság becslései szerint az idén 6 százalék lesz. Ebben az iramban az országnak sikerülne utolérni a fejlett államokat néhány évtized alatt. A Nemzetközi Valutaalap visszafogottabb: 2006-ra 5 százalékos romániai gazdasági növekedést jósol.

A tavalyi 4,5 százalékos romániai gazdasági növekedés után 2006-ra és 2007-re egyaránt 5 százalékos növekedést jelez előre a Nemzetközi Valutaalap. Szomszédunk gazdasági növekedése így majdnem háromszor nagyobb lesz az EU-15 tagországaiban jegyzettnél.

A román gazdaság fejlődési üteme elméletileg lehetővé tenné, hogy az ország néhány évtized alatt utolérje a fejlettebb államokat, még akkor is, ha ezek nem topognak egy helyben. Ugyanakkor kevésbé fejlett országok Romániát is utolérhetik, írja az euractiv.ro.

Igazolt tény: ahogy nő egy ország gazdasági ereje, a gazdasági növekedés mutatói egyre csökkennek. Kivételek azonban vannak: Írország, Spanyolország, Olaszország példája ékesen bizonyítja, hogy szegénységből is el lehet jutni a kiemelkedő teljesítmény szintjére. Másrészt figyelemre méltónak tartják a román gazdaság lehetőségeit vizsgáló szakemberek, hogy olyan erős gazdaságok, mint a Németország vagy Franciaország, a stagnálás jeleit mutatják.

euractiv.hu

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.