2006. január. 17. 09:45 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 17. 09:49 Gazdaság

2005-ben 3,6 százalékos volt az infláció

A fogyasztói árak 2005-ben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedtek, míg decemberben 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2004 decemberében, és nem változtak novemberhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A magyar elemzők decemberre 3,2 százalékos, 2005. év átlagában 3,6 százalékos inflációt vártak, míg londoni kollégáik decemberre 3,4 százalékos inflációt prognosztizáltak. A maginfláció decemberben 0,1 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,2 százalék volt.

Tavaly novemberben a 12 havi fogyasztói (visszatekintő) áremelkedés üteme 3,3 százalék volt. Egy évvel ezelőtt decemberben a 12 hónapra visszatekintő infláció 5,5 százalékon állt, 2004. év átlagában pedig 6,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Az éves 3,6 százalékos átlagos fogyasztóiár-növekedés a termék- és szolgáltatás csoportok árváltozásának jelentős szóródásával alakult ki: csökkentek a tartós fogyasztási cikkek árai 2,3 százalékkal, átlag alatti, 0,2 százalékos árnövekedés következett be a ruházkodási cikkek, 2,5 százalékos az élelmiszerek, 3,3 százalékos a szeszes italok, dohányáruk termékcsoportokban. Legnagyobb mértékű, 6,2 százalékos áremelkedést a háztartási energiánál mértek, átlag felett, 5,5 százalékkal nőttek a szolgáltatások, valamint 4,5 százalékkal az egyéb cikkek, üzemanyagok éves átlagárai is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.