Magyar lánc a Burger King és a Pizza Hut előtt
A finompékárut gyártó és értékesítő magyar Fornetti hálózat a harmadik lett a Franchise Europe című lap most közzétett éves 500-as európai listáján. Először fordul elő, hogy az újság térségünket is számításba vette; az ötszázba még egy lengyel cég is bekerült, és a lista második felébe került.
A teljes 500-as lista |
A Franchise Europe listájának első tíz helyezettje között három élelmiszeripari, illetve vendéglátóipari láncot találunk. Böngéssze át a teljes listát! |
A vállalat hazai piaci részesedése a fagyasztott pékáru gyártásában és forgalmazásában meghaladja az ötven százalékot, tavalyi nettó árbevétele megközelítette a hatmilliárd forintot.
A mostani összegzésnél a bevételt és a jelenleg is működő egységek számát vették alapul. Közölték ugyanakkor, hogy jövőre a stabilitást, a növekedési potenciált, az alkalmazottak számát és az elmúlt néhány évben bevont új franchise-partnerek számát is figyelembe veszik - tette hozzá a lap.
Az idén az amerikai McDonald’s lett az első, mögötte az olasz Tecnocasa ingatlanos hálózat áll, a dobogó harmadik fokán pedig a Fornetti. Mindkét másik dobogós évek óta jelen van a magyar piacon is.
A Franchise Europe szerint a Fornetti franchise partnerein keresztül 3 ezer egységet működtet. A cég honlapja szerint 17 európai országban van jelen, de a márkát Európán kívül, például Kuvaitban is bevezették. A nemzetközi hálózatot 20 master franchise partner működteti. A vállalat hazai partnereitől többek között 150 ezer forint egyszeri franchise belépési díjat kér.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.