Nemzetközi Franchise Expo: elmaradt a szakmai segítség
A Magyarországon most először megrendezett Nemzetközi Franchise Kiállításon, a BuyBrand Shown több mint 50 kiállító vett részt. A sikeres rendezvény örömébe üröm vegyült: pontosan az a szervezet tagadta meg a segítséget, amelyiknek erre a legjobb lehetőségei lettek volna, a Magyar Franchise Szövetség. Hogy miért? Nincs magyarázat.
Magyarországon ez volt az első olyan nagy nemzetközi rendezvény, ahol a franchise tulajdonosok - több mint ötven neves cég képviselői - személyesen ismertették üzleti koncepciójukat leendő partnereikkel. Az Egyesült Államokból nyolc, míg az Európai Uniós tagállamokból tizennyolc kiállító érkezett, a többiek hazai cégek képviselői voltak. A kiállítást háromezer franchise üzleti lehetőségek iránt érdeklődő magyar és külföldi látogató kereste fel. Az érdeklődők választ kaphattak kérdéseikre, hogy hogyan működnek e rendszerek, mi a bankok szerepe a finanszírozásban, mennyire kifizetődő a tanácsadók alkalmazása. A résztvevők 80 százaléka a régió „jelentős üzleti fórumaként” értékelte a rendezvényt, s a kiállítók többsége jelezte, jövőre is visszatér, amikor a második Nemzetközi Franchise Kiállítást szervezik.
Magyarországon jelenleg is több sikeres franchise-hálózat működik. A legfőbb mozgatóerő egy márka eddig elért sikere, akár egy országokat lefedő benzinkúthálózatról, akár egy gyorstisztítóról legyen is szó – véli Dennis Klein kanadai üzletember, a Dakexpo társtulajdonosa. Szép számban képviseltették magukat a gyorséttermek, az ingatlanforgalmazók, továbbá a gyorstisztító- szépségápolási szolgáltatók, ruhakereskedők. Részt vettek a Leroy Café franchise-rendszerét kidolgozó magyar szakemberek, továbbá a High Care, a Duna House Franchise, illetve az Otthon Centrum.
Az 1991 óta működő Magyar Franchise Szövetség elzárkózott a kiállítás támogatásától, de még a minimális együttműködéstől is. Pedig a nemzetközi tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy a helyi szövetségek hasznosan tudják segíteni az ilyen jellegű kiállításokat. Kiss István, a Magyar Franchise Szövetség elnöke a hvg.hu megkeresésére csak annyit mondott, hogy "ez nem franchise kiállítás volt, ezért érthető, hogy nem kívántunk ebben részt venni". Arra viszont a hvg.hu nem kapott választ, miből szűrték le ezt a következtetést. A magyar szövetség reagálása annál is inkább különös, mert a környező országok szövetségei, köztük az osztrák, a cseh, a horvát is felkarolta a rendezvényt. A horvát franchise szövetség elnöke például személyesen látogatott el a megnyitóra.
A szervezők nem értik, miért viselkedik ennyire ellenségesen velük a magyar szövetség, holott a Dakexpo tagja a Nemzetközi Franchise Szövetségnek, amelyiktől segítséget kaptak a kiállítás szervezéséhez. "Nem tudok olyan szabályzatról, amely előírná, hogy csak a Franchise Szövetség tagja, illetve olyan cég állíthat ki egy ilyen rendezvényen, amelyik megfelel a szövetség minősítésének" – reagált Mandel Kiss István megjegyzésére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.