A PM elfogadja az Eurostat elszámolási döntését
Az Eurostat elszámolási döntését a Pénzügyminisztérium (PM) elfogadja - közölte a PM, miután az Eurostat közzétette éves jelentését a tagállamok államháztartási hiányának és államadósságának elmúlt időszaki alakulásáról.
A PM közleményében hangsúlyozza: az Eurostat jelzi azt is, hogy mely országok adataival szemben vannak fenntartásai, de Magyarország nem szerepel ezek között, vagyis az unió statisztikai hivatala a magyar adatokat megbízhatónak ítéli.
A Pénzügyminisztériumban megerősítették, hogy a 2005-ös elszámolások - például az autópálya-kiadások elszámolásának kérdésében - Magyarország nem kapott hivatalos tájékoztatást az Európai Unió statisztikai hivatalától.
Mit állítanak? |
Az Európai Unió statisztikai hivatalának hétfőn kiadott legfrissebb, második jelentése szerint Magyarországon az államháztartási deficit a GDP 5,4 százaléka volt tavaly. Tavasszal az Eurostat még 4,5 százalékra becsülte a magyar hiányt, csakúgy, mint a magyar kormány. Szeptember elején a kormány 4,9 százalékra emelte a becslést. A feligazítást a helyi önkormányzati alkalmazottak fizetésének módosított elszámolásával indokolta. 2001-től kezdve rendre: 3,5 százalékos, 8,5 százalékos, majd tavaly 6,5 százalékos volt a magyar deficit az EU-statisztika szerint. |
A pénzügyi tárca szerint ezt a tételt Magyarország a statisztikai elszámolásában eddig is szerepeltette, mégpedig az idei évre elkönyvelve. Most az történt, hogy a közszféra különjuttatása nem az idei évet terheli, hanem azt a tavalyi évre kell elszámolni. A könyvelést érintő Eurostat döntés megerősíti ugyanakkor azt, hogy a tavalyi évre sem maradt el a különjuttatás kifizetése.
A közlemény utal rá, hogy az Unió tagállamairól készült összesítés szerint 2004-ben tíz országban volt magasabb az államháztartás hiánya a 3 százalékos referenciaszintnél, további két tagállamban pedig elérte a 3 százalékot. Az államadósság mértékére meghatározott közösségi szabályt az unió nyolc tagállama nem tartotta be, ez a mutató Magyarország esetében azonban teljesíti a követelményeket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.