Csütörtökig kell leadni a diákhitel-igényléseket
Legkésőbb szeptember 15-ig adhatják le diákhitel-igénylésüket azok az egyetemisták és főiskolások, akik már az első kifizetési napon, október 14-én hozzá szeretnének jutni a kölcsönhöz.
A kölcsönt csak azoknak kell igényelniük, akik eddig még nem vettek fel diákhitelt. Az igényléseket a kijelölt postahivatalokban és bankfiókokban kell benyújtani, amelyek listája megtalálható a www.diakhitel.hu weblapon - tartalmazza a központ közleménye.
A diákhitelre csak az jogosult, aki beiratkozott hallgatója valamely magyarországi felsőoktatási intézménynek. Azoknak is, akik már korábban kaptak diákhitelt, szeptember közepéig be kell iratkozniuk ahhoz, hogy az októberi utalással a pénzükhöz jussanak.
Az októberi kifizetés alkalmával az igénylők a szeptember és október havi kölcsönüket egyszerre kapják majd meg. Ha pedig egy összegben előre kérte a hallgató a kifizetést, akkor a teljes szemeszterre járó, öthavi kölcsönt átutalják neki. Ez akár 150 ezer forint is lehet, miután ettől a tanévtől a maximálisan igényelhető összeget havi 30 ezer forintra emelték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.