2005. június. 23. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 23. 15:53 Gazdaság

Étrendkiegészítővel tévesztették meg a fogyasztókat

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintra bírságolta a Walmark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t a társaság étrend-kiegészítő termékeinek, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámozása miatt - közölte a GVH.

A kft nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a vásárlókat azzal, hogy Szelén, Koenzim Q10 és Proenzi3 termékei forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során termékeinek gyógyhatást tulajdonított, a Marslakók gyerekvitamin termékéről azt állította, hogy a legkedveltebb, továbbá kijelentette, hogy élelmiszerekből nem szerezhető megfelelő utánpótlás vitaminokból - állapította meg a GVH Versenytanácsa.

Az eljáró versenytanács döntése meghozatalakor a versenyhatóság már kialakult joggyakorlatát folytatva azt vette figyelembe, hogy az érvényben lévő törvények alkalmazása mellett egy vállalkozás étrend-kiegészítőnek minősülő termékeinek nem tulajdoníthat gyógyhatást, illetve nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére. Továbbá, piacelsőséget csak akkor tulajdoníthat termékeinek egy vállalkozás, ha azt bizonyítani tudja - teszik hozzá.

A versenytanács ugyanakkor kedvezően értékelte az eljárás alá vont önkéntes jogkövető magatartását, az eljárás során tanúsított nagyfokú együttműködését - áll a közleményben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.