2005. május. 30. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 30. 13:23 Gazdaság

Ipari kémkedési botrány Izraelben

Az izraeli rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett húsz személyt, köztük magas beosztású vállalati vezetőket egy eddig példa nélkül álló ipari kémkedési ügy miatt.

Az ügy rendkívül súlyos - mondta el újságíróknak hétfőn a rendőrség csalásokkal foglalkozó osztályának vezetője. Az előállítások már vasárnap megkezdődtek. A Jerusalem Post című lap kommentárja szerint a letartóztatottak csak "a jéghegy csúcsát" jelentik.

Az érintettek között van 11 magánnyomozó, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél éven keresztül nagy kereskedelmi értékű dokumentumokat és fényképeket szereztek meg ügyfeleiknek. A közszolgálati rádió a kliensek között említi a Yes műholdas tévétársaságot, a Cell-Com és Pelephone telefontársaságot és a Mayers gépjármű-forgalmazó társaságot említi, amely a Volvo, a Honda és a Jaguar gyártmányait importálja Izraelbe. Letartóztatott vezetőiket azzal gyanúsítják, hogy versenytársaik informatikai rendszerébe való behatolással kémkedtek.

A nyomozás hat hónapon keresztül, nemzetközi együttműködés keretében folyt. Az izraeli rendőrségnek a brit és a német rendőrség segített. Londonban vasárnap elfogták a bűncselekmény egyik végrehajtóját, egy izraeli informatikus-mérnököt, aki a vállalati rendszerekbe behatoló számítógépes programot készítette.

A botrány olyan mértékű, hogy egyes vélemények szerint az egész izraeli gazdaságra kihathat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?