Fenyegetik a szlovák gazdasági minisztert
Ismét megfenyegette egy ismeretlen, magát "Nyíl"-nak nevező csoport Pavol Ruskót, a szlovák kormány gazdasági miniszterét. Az állami vállalatok eladása miatt halálos merényletet helyez kilátásba a csoport.
lemondását is követelik.
A rendőrség egyelőre eredménytelenül nyomoz az ismeretlen csoport után, amely különböző közintézményekbe címzett eddigi négy fenyegető levelét Szlovákia más-más településén adta postára.
Első levelében a "Nyíl" azt követelte, hogy ne tartsák meg a - Pozsonyban februárban lezajlott - Bush-Putyin csúcstalálkozót, majd a privatizáció leállítását követelte, a harmadikban pedig a stratégiai vállalatok elleni szabotázsakciókkal és a gazdasági miniszter elleni merénylettel fenyegetőzött. Pavol Rusko őrizetét már az első fenyegetés után megerősítették.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.