A kormányzat szigorítaná a gyógyszertámogatás szabályait
A kormányzat a gyógyszerár-támogatás szabályozásának szigorításával akar gátat vetni a gyógyszerkassza túlköltekezésének.
Veres János kijelölt pénzügyminiszter a Reutersnek csütörtökön adott nyilatkozatában vetette föl, hogy mintegy 10 milliárd forintos megtakarítást kíván elérni a kormányzat a gyógyszertámogatás szabályozásának szigorításával.
Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke pénteken elmondta, hogy a tervezett intézkedés nem érintené a gyógyszerkassza 284 milliárd forintos 2005. évi keretét. A kormányzati szándék arra irányul, hogy korlátozza a kassza túlköltekezését, annak költségvetésre gyakorolt negatív hatását.
A kormány és a gyógyszergyártók tavaly júniusban megállapodást írtak alá a gyógyszertámogatások finanszírozásának módjáról, valamint a gyógyszerkészítmények árváltoztatásának feltételeiről.
A megállapodásban a kormány vállalta, hogy 2005-ben és 2006-ban 5-5 százalékkal növeli a gyógyszerkassza kereteit, a további növekedést pedig a gyártókkal sávosan megosztva finanszírozza.
A kormány vállalta azt is, hogy a megállapodás időtartama alatt nem él az árak megállapításáról szóló törvényi felhatalmazással, azaz nem fagyasztja be a gyógyszerárakat, és nem alkalmaz kifejezetten a gyártókat érintő további elvonást.
A megállapodás értelmében a gyártók tavaly a második félévben 9 milliárd forint befizetésével járultak hozzá a gyógyszerkassza túlköltésének finanszírozásához.
Fekete Tibor független gyógyszerpiaci szakértő kifejtette: az idei évre a gyógyszerkiadásokra előirányzott 284 milliárd forint kevesebb, mint a tavalyi tényleges költés, ami 289 milliárd forintot tett ki. Szerinte a gyógyszerpiaci szereplők körében általános vélekedés, hogy az idén is az előirányzottnál többet kell gyógyszertámogatásra fordítani, ellenkező esetben a lakosság gyógyszerterhei elviselhetetlen mértékben nőhetnek.
A szakértő elmondta, hogy a gyógyszerpiac éves növekedése Európában az elmúlt években évente 6-8 százalékos volt. A magyarországi gyógyszerpiac ennél nagyobb mértékben növekszik. Tavaly a magyar gyógyszerpiac fogyasztói áron számolva meghaladta a 428 milliárd forintot - a kórházi gyógyszerforgalom nélkül -, ami az előző évhez képest 11,8 százalékos növekedés. A közforgalmú gyógyszerpiac 2005-ben elérheti a 479-480 milliárd forintot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.