Visszaestek a hazai autóeladások
Az új személygépkocsik és terepjárók értékesítése Magyarországon 7,4 százalékkal csökkent 2005 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Az egyesület adatai szerint 2005 első három hónapjában 41910 személygépkocsit és terepjárót adtak el az országban, szemben a 2004 első negyedévi 45243 darabbal, és a 2003 azonos időszaki 47267 személyautóval és terepjáróval. Győző Gábor, az MGE ügyvezető elnöke elmondta: az idei csökkenés oka egyrészt a múlt év decemberére előrehozott vásárlások, másrészt a csökkenő fizetőképes kereslet, harmadrészt pedig mivel Magyarországon elsősorban a kiskocsik a dominánsak, a gyártói kapacitások ebből nem tudják kielégíteni az igényeket.
Győző Gábor úgy látja: ez az alacsonyabb autóértékesítési tendencia az egész évre jellemző lesz. Becslése szerint az idén mintegy 200 ezer gépjármű értékesítésére számítanak a gépjárműimportőrök és a gyártók, ami mintegy 8 ezerrel lenne kevesebb, mint 2004 egészében. Véleménye szerint talán az októberi Autószalon idején várható némi élénkülés a személyautó- és terepjáró-eladásokban. Az első negyedévben 4178 darab, 3,5 tonnánál alacsonyabb súlyú haszongépjárművet adtak el, 19,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A közlemény szerint 7,8 százalékkal szűkült a kereslet 2005 első három hónapjában a motorkerékpárok iránt; összesen 1922 darabot adtak el a kereskedők ebben az időszakban. Az értékesített, 3,5 tonna feletti gépjárművek száma ezzel szemben 16,4 százalékkal, 1338-ra emelkedett egy év alatt. Az első negyedévben eladott személygépkocsik közül továbbra is a legtöbb, 54 százalék a kisautó kategóriájú - bár ez az arány 2,9 százalékponttal csökkent. Ebből a kategóriából 22620 darabot értékesítettek, 12,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Az általános csökkenő trenddel szemben viszont a legnagyobb értékesítő, a Suzuki az első negyedévben 8954 darab személygépkocsit adott el, 6,1 százalékkal többet, mint 2004 első negyedévében. Piaci részesedése pedig a tavalyi 18,7 százalékról 21,4 százalékra nőtt. A Suzuki eladásai 2004 I. negyedévében 36 százalékkal csökkentek, míg piaci részesedése, az egy évvel korábbi időszak 28 százalékáról 18,5 százalékra esett vissza.
A második legnagyobb forgalmazó, az Opel 4634 új gépkocsit adott el, ez 11,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, a márka piaci részesedése pedig 11,1 százalékra emelkedett a tavaly első negyedévi 9,2 százalékról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.