2004. december. 30. 10:44 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 30. 10:55 Gazdaság

Egyedül a Duna TV kap több állami forrást jövőre

A közszolgálati médiumok közül csak a Duna Televízió számolhat jövőre az ideinél nagyobb költségvetési forrásokkal, míg a jelenlegi állás szerint a Magyar Televíziónak, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Irodának a 2004-esnél kevesebb állami pénzzel kell beérnie, derül ki a költségvetési törvényekből és az intézmények menedzsmentjének nyilatkozataiból.

Az idén körülbelül 7,3 milliárd forintot fordított az állam a Magyar Televízió sugárzási díjának fizetésére; ez az összeg jövőre mintegy félmilliárddal csökken, közölte okok említése nélkül Zimmerné Holub Katalin, a közszolgálati médium szóvivője; mint mondta, a televíziókészülékek üzemben tartási díjának kompenzálásából az idén 8,6, jövőre körülbelül 10,3 milliárd forinthoz jut az MTV.

Emellett 2004-ben - a közszolgálati médiumok struktúra-átalakítására elkülönített 10 milliárd forintból kiosztott 6,8 milliárdból 4,8 milliárdhoz jutott 2004-ben az intézmény, amely így összesen mintegy három és félmilliárd forinttal kevesebbel kénytelen állami forrásból beérni 2005-ben, mint ez évben. Tájékoztatása szerint a Magyar Televízió emellett az idén 62 millió forintnyi pályázati pénzt is elnyert. 

A pénzügyi tárca internetes honlapján olvasható költségvetési törvények alapján a Magyar Rádió sugárzási díjra az idei és a jövő évben 5,25, illetve 5,83 milliárdot, az üzemben tartási díj kompenzációjára - a teljes összeg médiatörvényben rögzített 28 százaléka alapján - 6,026, illetve 7,026 milliárd forintot kapott, illetve kap; ehhez járult 2004-ben az 1,2 milliárdos struktúra-átalakítási támogatás.

Gellért Kis Gábor, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy piaci bevételeiket is alapul véve jövőre várhatóan mintegy háromszáz millió forinttal kevesebből gazdálkodhat a televízió, mint az idén. 

A Duna Televízió  a tévékészülékek üzemben tartási díjának kompenzációjára 5,164 milliárdot kapott, míg jövőre ez az összeg 6,023 milliárd forint.  Műsorterjesztési támogatás címén a médium jövőre az ideinél 36 millió forinttal kevesebbet, 1,279 milliárdot kap a költségvetéstől; ez utóbbi magyarázataként Szekeres László, a Duna  Televízió ügyvezető alelnöke a valuta-keresztárfolyamokat említette, megjegyezve, hogy tíz évre, dollárban kötötték a műholdhely-bérleti szerződést. Megemlítette, mindemellett tavaly - struktúra-átalakításra - 800 millió forintot kapott a költségvetésből a társaság; az összegből 650 milliót műszaki fejlesztésre, a többit a médium szerkezetének racionalizálására fordították.

"A Magyar Távirati Iroda jövőre mindösszesen kevesebb költségvetési forrást kap, mint idén" - mondta Vince Mátyás elnök. Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az 1,607 milliárdos juttatáshoz társult még egy 200 millió forintos, az elmaradt műszaki fejlesztéseket finanszírozó, valamint - a pénzügyi tárcával kötött külön megállapodás alapján - a létszámleépítés költségeit álló 420 milliós keret. Ezzel szemben a napokban a parlament által elfogadott 2005-ös büdzsé kétmilliárdos állami juttatást tartalmaz, s a határon túli magyar sajtó hírellátásához 50 millió forinttal járul hozzá a költségvetés.
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.