2004. szeptember. 23. 09:30
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
A Jukosz termelő egységét 15-17 milliárd dollárra értékelték
Hozzávetőleg 15-17 milliárd dollárra értékelte a csőd ellen küzdő Jukosz fő termelő leányvállalatát egy nyugati beruházási bank - jelentette a Vedomosztyi című orosz lap.
Az újság úgy véli, hogy a hivatalnokok a Juganszk árát ezután kitermelési koncessziójának megvonásával akarják lenyomni. Az orosz igazságügyi minisztérium még augusztus közepén kérte fel a Dresdner Kleinwort Wassersteint a Juganszk felértékelésére, hogy a végrehajtók kiárusíthassák, ha a Jukosz nem tudja kifizetni a több mint hétmilliárd dolláros adóhátralékot.
A Vedomosztyi szerint a Dresdner a napokban terjesztette az eredményt az orosz tárca elé. Elemzők igazságosnak minősítették a 15-17 milliárd dolláros értéket, megjegyezve: ennek alapján a végrehajtók legfeljebb a Juganszk 20-25 százalékát árverezhetnék el az adótartozások fejében.
A Jukosz 2000-ről megítélt adóhátralékából 2,4 milliárd dollárt már befizetett a büdzsébe, s a végrehajtók a napokban kapnak még félmilliárdot, míg a maradék félmilliárdot három héten belül. Így az adókövetelés négymilliárd dollárra csökken. Tehát egy lehetőség marad arra, hogy a Juganszkot leszakítsák a Jukosztól: megvonni a Juganszk kitermelési koncesszióit.
Ha ezt a Természeti Kincsek Minisztériuma megteszi, akkor a Juganszk értéke nyomban kétmilliárd dollárra zsugorodik - mondta az Aton tőzsdeügynökség elemzője, kétségbe vonva, hogy a végrehajtók felhasználnák a Dresdner értékelését. (MTI)

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.