2004. július. 21. 13:59 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Négypárti bizottság bírálja az utcabútor-terveket

A korábban megválasztott négy MSZP-SZDSZ-képviselő mellé két ellenzéki politikust is beválasztott a bírálóbizottságba a városképvédelmi bizottság. A tender győztese húsz évre hozzájuthat az utcabútorokon elhelyezett hirdetmények utáni több tízmilliárd forintos bevételhez.

Alakuló ülésén elfogadta eljárási rendjét a Fővárosi Közgyűlés utcabútor-tender bírálóbizottsága, amely az augusztus 31-i közgyűlésig rangsorolja a két külföldi és a három hazai pályázatot - mondta a szabaddemokrata Tótfalusi György, a grémium elnöke szerdán. A korábban megválasztott négy MSZP-SZDSZ-képviselő mellé az alakuló ülést megelőző rendkívüli ülésén két ellenzéki politikust is megválasztott a városképvédelmi bizottság - mondta az elnök, s hozzátette: a bírálóbizottság érdemi munkáját azt követően kezdi meg, ha a tulajdonosi bizottság a jövő heti ülésén egyetért a két újabb bizottsági tag, az MDF és az MKDSZ politikusának jelölésével.



Tótfalusi emlékeztetett rá, hogy az ellenzékiek a tender április végi kiírása óta főként azt kifogásolták, hogy miért nem közbeszerzési pályázatot írtak ki az új utcabútorok telepítésére. Szerinte az ellenzékiek azért változtattak korábbi elutasító álláspontjukon, mert a közbeszerzési döntőbizottság határozatban rögzítette, hogy a tenderkiírás nem esik a közbeszerzési törvény hatálya alá. Az ellenzék ott akar lenni a bírálóbizottságban, ellenőrizni akarja azt, hogy mi történik e testületben – közölte a Fideszes Németh Zoltán, a városképvédelmi bizottság alelnöke, aki azt is elmondta: korábban azért nem javasoltak senkit a bírálóbizottságba, mert amikor erről határoztak, csupán a helyszínen tett javaslatot a várost vezető koalíció.



Az ellenzékiek korábban a szerintük jogszerűtlen tenderkiírás mellett azt is kifogásolták, hogy a győztes húsz évre hozzájuthat az utcabútorokon elhelyezett hirdetmények utáni több tízmilliárd forintos bevételhez. A győztes nevét előzetesen borítékolva közjegyzői letétbe helyezték. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.