Kirobbanó GDP-növekedés az első negyedévben
A bruttó hazai termék (GDP) 2004 első negyedévében 4,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 3,6 százalék körüli növekedést vártak.
A nemzetgazdasági beruházások volumene - az előzetes számítások alapján - 18,9 százalékkal nőtt 2003 azonos időszakához képest, az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított index szerint 4,6 százalékkal bővült - közölte a KSH. A 2004 első negyedévi beruházások teljesítményértéke 627,6 milliárd forint volt.
A KSH korábbi közlése szerint a beruházások volumene 2003-ban korrekciók nélkül 3,1, a negyedik negyedévben 4,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly az első negyedévben a beruházások volumene korrekciók nélkül 1,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, szezonálisan kiigazítva 1,9 százalékkal maradt el a 2002 negyedik negyedévitől.
Az elemzők emelték éves GDP-előrejelzéseiket
Kedvező meglepetésként értékelték a megkérdezett elemzők a beruházások alakulását és a GDP bővülésének első negyedéves 4,2 százalékos mértékét, ennek hatására éves GDP prognózisukat néhány tized százalékponttal 3,7 százalékra emelik.
Nyeste Orsolya a Postabank Rt. elemzője hangsúlyozta: a GDP, de különösen a nagyon magas beruházási adatok jelzik a gazdaságban végbemenő kedvező változást. "Az ipari termelés adataiból is következtetni lehet arra, hogy a növekedés hajtóereje egyre inkább a beruházás és az export" - mondta. Hozzátette azonban, hogy a beruházásoknál a tavaly azonos időszaki bázis nagyon alacsony volt, ám a 18,9 százalékos negyedéves növekedést így is kiugróan jó adatnak tartja, ami szavai szerint a vállalati szektor optimizmusát is jelzi.
Nyeste szerint a kedvező makroadatokat a pénz- és tőkepiacok is kedvezően fogadhatják, erősödhet a forint árfolyama és csökkenhetnek az állampapírpiaci hozamok.
Török Zoltán a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. elemzője ezzel szemben úgy vélte, hogy a pénz- és tőkepiacokra nem sok hatással lesz a három éve legkedvezőbb GDP növekedési adat. Azt mondta:" a befektetőket sokkal inkább az egyensúlyi helyzet alakulása érdekli, ezen a területen pedig radikális javulásra az idén nem látok esélyt".
Török a beruházások közül kiemelte a feldolgozóipari beruházások szinte példátlan ütemű, 30 százalék felett növekedését. A kedvező adatok az elemző szerint egyértelműen bizonyítják, hogy a külső konjunktúra megindulása milyen kedvező hatással van a reálgazdaságra.
Hozzátette, hogy a növekedés szerkezetében további átalakulásra számít, a fogyasztás szerepe egyre inkább visszaszorul, helyét a beruházások és az export veszi át. "Ezt támasztják alá a lassuló kiskereskedelmi adatok és a reálkeresetek alacsony növekedése is " - tette hozzá.
Az elemzők azzal számolnak, hogy a kedvező folyamatok az év egészére jellemzőek lesznek. Egyetértettek abban, hogy a növekedés a következő negyedévi várhatóan hasonlóan magas növekedés után lassulni fog, az év második felében 4 százalék alatt lesz, elsősorban a fogyasztás lassulása miatt. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.