Közép-Európa legnagyobb filmstúdiója épül Pomázon
Az ötszázmillió forintos beruházás keretében épülő stúdióban szeptembertől már kezdődhet a filmkészítés.
A filmkészítés szerte a világon jó üzlet, s főként az amerikai gyártók érdeklődnek Magyarország iránt. Ám az elmúlt években a fejletlen filmkészítési infrastruktúra miatt többmilliárdos megrendeléstől estek el a hazai filmesek, rendezők. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a pomázi stúdió, ahol egyidőben akár több produkció készítésére is lehetőség lesz, s a gyártási háttérről közel kétszáz szakember gondoskodik majd.
A terv szerint a következő években újabb két stúdió épül majd a meglévők mellé, s egy iskolát is beindítanak, ahol filmes szakembereket képeznek.(MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.