2004. március. 26. 12:56 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Szlovákiában 50 bázispontos kamatcsökkentés

A Szlovák Nemzeti Bank pénteken megállapított irányadó kamata: 5,50 százalék.

Az egynapos kamat 4,00 százalékra, a refinanszírozási kamat 7,00 százalékra csökken hétfőtől. A központi bank legutóbb 2003 decemberében csökkentett kamatot. Akkor negyed százalékponttal 6,00 százalékra mérsékelte a kéthetes repót, az infláció valamelyes lassulására és a korona erősségére tekintettel. Azt megelőzően szeptember 25-én változtatott alapkamatán, akkor is negyed százalékponttal csökkentette azt. Az addigi irányadó kamat 2002. november óta volt érvényben.



A piac számított kamatcsökkentésre márciusban, de csak 25 bázispontos csökkentést várt, bár elemzők hangsúlyozták, hogy egy nagyobb mértékű mérséklés sem lenne megrázó.



A központi bank elnöke, Marian Jusko at erősödő szlovák korona megfékezésének és a hazai kereslet föllendítésének szándékával magyarázta a pénteki döntést. Újságíróknak nyilatkozva úgy vélte, hogy a korona az utóbbi időben túl gyorsan erősödött, a külföldi működőtőke nagy és a közeljövőben várt további beáramlása miatt. Az utóbbi idők két legnagyobb tétele: a Peugeot és a Hyundai autógyárat épít Szlovákiában. Pénteken közölték, hogy a japán Toyota pedig előrehaladott tárgyalásokat folytat autóalkatrész-gyár építéséről Szlovákiában, ahonnan a csehországi üzemüket látnák el alkatrésszel.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.