2010. október. 19. 13:45 Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 13:48 Hazai gazdaság

Közlekedési holding: nem ellenfele egymásnak a vasút és a busz

Volán szerint racionális törekvés az egységes vagyonkezelés, a vasúttársaság pozíviójavulást vár a közösségi közlekedési holding létrehozásától.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden újságíróknak elmondta: abban reménykedik, hogy a holding létrehozásával javulnak a vasúttársaság pozíciói.

A MÁV vezetőjének véleménye szerint a vasúttársaság jelenlegi problémái a hosszú távú közösségi közlekedési koncepciójának hiányából és a vállalat belső működési gondjaiból adódnak.

A Volánnal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett a szeptemberben tartott vasúti kerekasztal fórumon elhangzottakra, ahol a közösségi közlekedési alágazatok - a vasút és az autóbusz - közötti verseny téves értelmezését fogalmazták meg a résztvevők, amit a közlekedési holdingban meg kell oldani. Vagyis azt, hogy a vasút és az autóbuszközlekedés működjön együtt, és nem egymást, hanem az egyéni közlekedést tekintsék versenytársnak.

Kérdésre válaszolva Szarvas Ferenc közölte: a MÁV adósságának rendezése nem feltétele a holdingba szerveződésnek, ugyanakkor az adósság kérdését rendezni kell.

Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az egyesülés nem rendelkezett eddig sem tulajdonosi funkcióval, és nem is gyakorol ilyen jogokat.

A Volán Egyesülés vezérigazgatója szerint a  menetrend szerinti helyközi közlekedésben az állami vagyonkezelés egységesítése ésszerű és racionális törekvés, mert ezen keresztül egységes feltétel- és követelményrendszer valósítható meg. Az egységes állami vagyonkezelés lehetővé teszi, hogy célkitűzésként fogalmazódjon meg az utazási igények jobb kielégítése, a működés hatékonyságának javítása, valamint a forgalomszervezésben lehetőség nyílik az ésszerű megoldások preferálására.

Saslis Elemér fontosnak tartja, hogy a tulajdonosi és megrendelői funkciók ne mosódjanak össze a jövőben, tekintettel a  2016-os várható személyszállítási piacnyitásra

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?