A december 13-i selejtezőn 11 versenyzőből öten jutottak tovább a Bocuse d’Or magyarországi döntőjébe, amelyen elindul Széll Tamás, a 2013-as lyoni világdöntőn kiválóan szereplő séf is. A tét nem kisebb, mint hogy ki képviselheti jövőre Magyarországot a Budapesten megrendezésre kerülő Bocuse d’Or Europe versenyen. 2016 májusában Európa 20 országának legkiválóbb séfjei nálunk versenyeznek.
Az elődöntőbe jutott 11 szakácsnak egy hal- és egy vadétel elkészítése volt a feladata. A versenyzőknek 3 óra 45 perc állt rendelkezésükre, hogy a helyszínen biztosított alapanyagokból az 5+1 adagban tálalt versenyfogásokat megalkossák.
A zsűrinek olyan ételsort kellett bemutatniuk, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket; szezonálisak, harmonikusak, ugyanakkor figyelemfelkeltők, ötletesek is. A versenyen külön konyhai zsűri pontozta a racionális anyagfelhasználást, a tisztaságot, konyhai higiéniát. Míg az ételek prezentálásáról és ízéről az 5-5 főből álló hal- és húsételeket kóstoló zsűri döntött.
"Jó volt látni, hogy minden versenyző a maximumot hozta ki magából – összegezte a verseny tapasztalatait Hamvas Zoltán, a zsűri elnöke. – A mostani 11 fős mezőnyből 5-6 erős versenyzővel találkoztunk. Sok ötletes megoldást láttunk a felszolgált ételek között, volt ahol a köret, volt ahol a húsétel, másnál pedig a látvány volt az, ami valamilyen érdekességgel hívta fel magára a zsűri figyelmét. "
A Bocuse d’Or-on már korábban szerepelő két versenyző - a zöldkártyás - Széll Tamás és Molnár Gábor lehetőséget kapott arra, hogy a selejtező kihagyásával nevezzen be a hazai döntőbe. A mai eredményhirdetésen bejelentették, hogy Széll Tamás (Onyx), a 2013-es lyoni világdöntő 10. helyezettje él a lehetőséggel, és ismét megméretteti magát.
A Bocuse d’Or magyarországi döntőjében így hatan mérik össze tudásukat:
Győrffy Árpád (Kollázs - Four Seasons, Budapest), Pohner Ádám (Olimpia Étterem, Budapest), Sándor Rodrigo (Costes Downtown, Budapest), Szabó László (Sodexo), Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár ) és Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest).
A séfek a mostani egyéni verseny után a februári döntőn már párosban indulnak, ahol commis-jukkal (segéd) alkotnak majd egy csapatot. A Bocuse d’Or Europe magyar csapatának tagja lehet majd az október végén megtartott utánpótlás ifjúsági verseny első hat helyezettje és néhány ígéretes szakácstanuló is, a hazai döntőn győztes szakács, valamint a csapatkapitány, a promóciós menedzser és a tréner oldalán.
Európa 20 országának versenyzői találkoznak 2016. május 10-11-én Budapesten. A magyar versenyző ezen a kontinentális döntőn kvalifikálhatja magát a Bocuse d’Or Lyon 2017-es világdöntőjére, ha sikerül hasonlóan szerepelnie a két korábbi séfünkhöz.