A világ legrangosabb gasztronómiai versenye, a Bocuse d'Or európai döntőjét Budapesten rendezik meg 2016. május 10 -11-én a SIRHA Budapest nemzetközi vendéglátó-és élelmiszeripari szakkiállitás keretében. A felkészülés már most megkezdődik, tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit hétfőn délelőtt a New York kávéházban. Az eseményen Jerome Bocuse, a versenyalapító Paul Bocuse fia is részt vett, és válaszolt munkatársunk kérdésére.
Viszlát Bocuse d’Or, 2016-ban Budapesten! Így búcsúztak a magyarok az idén január végén a lyoni világdöntőn, ahol 24 ország közül a 13. helyet szerezte meg a csapatunk. S íme, a visszaszámlálás a jövő évi európai válogatóra, már meg is kezdődött.
Kiváló bemutatkozási lehetőség a magyar gasztronómia, az egész ország számára a 2017-es Bocuse d'Or európai döntőjének megrendezése - hangsúlyozták a szervezők az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A selejtezők közül a Bocuse d’Or európai válogatója áll leginkább a figyelem középpontjában. 2016-ban a magas technikai nívó és a lélegzetelállító kreativitás biztosan elkápráztatja a nézőket. A Bocuse d'Or lyoni világverseny mezőnye a nemzeti selejtezők után a kontinentális döntők legjobbjaiból áll össze. Európából az eddigi 12 helyett jövőre 11 séf juthat tovább a 2017-es döntőre - mondta Florent Suplisson, a Bocuse d'Or-t szervező GL Events munkatársa.
2008 óta, vagyis a Bocuse d’Or európai döntőjének alapítását követően nem kevesebb, mint 10 európai versenyző állhatott a lyoni dobogóra. A különböző kontinensekről érkező versenyzők számának egyensúlya, illetve az ázsiai-csendes óceáni és latin-amerikai döntők jelentősége miatt biztosít a szervezőbizottság az eddigi 12 helyett csak 11 helyet a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjében az európai séfeknek.
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Hungary Akadémia elnöke emlékeztetett rá: Bécset, Londont, Lódzot megelőzve sikerült Budapestre hozni az európai döntőt, amelyet a Hungexpo területén rendeznek meg a SIRHA szakkiállítás keretében.
Egy kérdés-egy válasz
A villámlátogatásra Budapestre érkezett Jerome Bocuse-t, a világversenyt alapító Paul Bocuse fiát, sikerült munkatársunknak egy kérdés erejéig mikrofonvégre kapni.
hvg.hu: Mit gondol, miben állhat az olyan Bocuse d' Or országok sikere, mint hazánk?
- Türelem, türelem és türelem. Először nagyon pici volt ez a verseny. Majd egyre nagyobbak és nagyobbak lettünk, és egyre több és jobb ország, séf lépett be a versenybe. Olyan ez, mint a forma 1, nüansznyi különbségek vannak. nagyon fontos, hogy a kemény munka, alázat és a csapatszellem mellet türelme legyen a versenyző országoknak. A magyar csapat az eddigi két alkalommal nagyon jól szerepelt, először a 10., majd a 13 hellyel. Bőven látok potenciált Magyarországban. Tehetséges séfek, kiváló termelők, izgalmas alapanyagok vannak itt, nagyon nagy izgalommal várom a Budapesti europai döntöt 2016 májusában - monda el Jerome Bocuse a hvg.hu-nak.
Az alapító gondolata
Hozzuk össze a világ 24 legtehetségesebb ifjú séfjét, hogy egy nyilvános versenyen, tomboló közönség előtt mérjék össze a tudásukat, 5 óra 35 perc alatt elkészítve két különleges fogást. A végeredményről pedig döntsön a kiváló szakemberekből álló nemzetközi zsűri - ez volt Paul Bocuse gondolata 1987-ben. Ő az, aki létrehozta a Bocuse d’Or-t (arany Bocuse), ami azóta a legrangosabb szakácsversennyé nőtte ki magát, világszerte óriási érdeklődés övezi, tömegeket vonz, hatalmas médiavisszhangja van és persze nem utolsó sorban számos addig alig ismert, tehetséges séfet emel világhírűvé. Ezt a versenyt séfek hozták létre séfek számára, és elsődleges célja a tehetség felkutatása, az örökös fejlődés, a határtalan kreativitás bemutatása, a világ séfjeinek motiválása és persze a csúcsgasztronómia népszerűsítése.