A minap Gallusz Niki, Jakupcsek Gabriella, Malek Andrea és Szabó Győző séfkabátot öltött – aminek viseléséért egyébként a szakácsok nagyon keményen megdolgoznak – és beálltak a Metro Vevőakadémia konyhájába, hogy megmutassák, 40 perc alatt milyen bámulatos tésztaételeket tudnak elkészíteni.

A nagy hacacáréval felvezetett alapanyagok kiválasztási ceremóniája (többek közt lazac, rák, vargánya gomba, kecskesajt, kacsamell, pármai sonka, parmezán sajt) nem hagyott kétséget a felől, hogy túl nagy melléfogás nem történik majd. Ki-ki vérmérséklete, konyhai rutinja és fantáziája függvényében garázdálkodhatott velük „versenyszerűen”. A celebfőzés fő témája a tészta volt – minden olasz legszentebb eledele –, melynek elkészítése Itália szerte profán rituálé keretében zajlik, és nem megengedhető a legcsekélyebb lazaság sem.

Jakupcsek Gabriella két marék fokhagyma megpucolásával indított, de a mellé rendelt séf ezt túlzásnak vélte és óvatosabb duhajkodásra intette. A kész paradicsomos tésztát sült paprikába göngyölt lazacgyűrűkkel díszítette, ami megosztotta az ítészeket: egyesek szerint egyáltalán nem passzoltak össze, mások szerint viszont a meglepő párosítás azonnal étlapra kívánkozik.

Gallusz Niki inkább a háttérben tevékenykedett, kuktaszerepben. Séfpartnere szerint még mintegy 10 év gyakorlás után el is szegődhetne mellé kézilánynak. A legfantáziadúsabb névadás díját azonban így is elnyerték a Boldog kecskepásztor erdei lakomája című egytálételükkel. Malek Andrea és partnere a legcsendesebb párosnak bizonyult, olyannyira háttérbe vonultak, hogy az étel nevére, sőt magára a fogásra sem emlékszünk.

Az esemény végéig nem tudtuk eldönteni, hogy a folyton mosolygó sztárok vajon tényleg komolyan vették-e a feladatot, vagy „ez is munka és publicitás” alapon áldoztak a média oltárán egy tésztás hírverés apropóján. A mellettük kapkodó, profi séfek (Barka Áron – ARAZ étterem, Bóné Márk – Carne di Hall, Kripolszki István – KOGART, Gyöngyösi János – Agárdi Pálinka Vendéglő) mindenesetre nem vették rossz néven sem a képükbe kattogó fotósok nyüzsgését, sem a kukták sutaságát, sem az újságírók ostromát. Dicséretükre legyen mondva. Hogy az ételeket egy szakmai megmérettetésen is vállalták-e volna, az nem derült ki, és őszintén szólva, nem vennénk rá nemhogy mérget, de még egy kanál sárgarépa levet sem.

Szabó Győző tésztafőzési szokásaitól az eseményen jelen levő olasz úriember haja az égnek állt, ami nem is csoda, mert a jófajta durumlisztből készült pennét a még forrásban sem levő vízbe zúdította, majd a főzési idő megsaccolt felénél hajított bele egy tetemes adag sót. Ezen a ponton semmi jót nem reméltünk, de tévedni emberi dolog. Kiderült ugyanis, hogy az összes tészta közül ez lett a leginkább „al dente” – fogkemény – a szakértők véleménye szerint, sőt a METROzéra sült kacsamell fantázianévvel felcímkézve a legjobb fogásnak ítéltetett.

Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy mit kezdtek volna hírességeink egy zacskó gazdaságos kiszerelésű (és minőségű), leértékelt „magyaros” tésztával, egy kiló ütött-kopott, csírázó krumplival és egy szál csimbókos lecsókolbásszal. Lássuk be, ez lenne a valódi kunszt.