2007. szeptember. 20. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 20. 13:51 Gasztro

Misebor mustra és ünnep Kiskutason

Az alig több mint 200 lakost számláló zalai település Halász Gábor polgármester kezdeményezésére az idén második alkalommal ad otthont egy különleges bormustrának. A Szent Gellért misebor ünnepen s versenyen a templomi szertartások borai vonulnak fel.

© hungarovin.hu
A miseborok általában késői szüretelésű, édesebb fehérborok, amelyek nem tartalmazhatnak adalékanyagokat. Vörösborokat ritkán szentelnek miseborrá, mert könnyebben hamisíthatók, mint a fehérek.

A versenyen egy szakmai zsűri vizsgálja meg a borokat anélkül, hogy bármilyen információjuk lenne a termelőről és a fajtáról. Csakis a szín, az illat, az íz alapján bírálnak egy nemzetközileg elfogadott százpontos rendszerben.

Külön kategóriában indulnak a palackozott borok és a termelők által a templomoknak szállított folyó borok. A mostani, szeptember 22-23-i versenyen 30 magyar s 3 külföldi misebor mérettetik meg. Tavaly egyébként a Bussay pincészet 2005-ös évjáratú Esküvé bora érdemelte ki az első helyet.

A Zalaegerszegtől 5 kilométerre fekvő Kiskutas misebor ünnepén a műemlék kápolna kertjében népi és hagyományőrző programokkal várják az érdeklődőket a szervezők.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.