2007. július. 05. 09:30
Lőrincz Zsolt
Utolsó frissítés: 2007. július. 04. 20:13
Gasztro
Mediterráneum az Alpokban
Dél-Tirol, Itália északi szeglete kevéssé ismert a magyar turisták körében. Az I. világháború végéig, 1919-ig Tirolhoz, azaz Ausztriához tartozott, azóta Olaszország része. Így nem csoda, ha a vidék ma legalább annyira osztrák, mint amennyire olasz.
Dél-Tirol az ellentétek országa. A Zillertali és az Ötztali Alpok örök hóval borított csúcsaitól alig pár kilométerre az Etsch-völgy s Vinschgau, Dorf Tirol és Meran mediterrán szőlőskertjei, gyümölcsösei várják az utazót.
Dél-Tirolból származnak Olaszország legjobb fehérborai, de a vörösborok is felveszik a versenyt toszkánai és piemonti társaikkal. A bortermelő vidék határa északon az Eisack völgye, délen az Etsch-völgyben fekvő Salurn völgyszoros, nyugaton Vinschgau, keleten a Puster-völgy.
Kellemes klíma, jó talaj – nem csoda, hogy már a római korban is termesztettek a környéken szőlőt, jóllehet nem a rómaiak honosították meg itt a szőlőművelést. A régészeti leletek alapján már a bronzkorban is folyt erre felé szőlőművelés és bortermelés. Sőt, a rómaiak épp itt tanulták a bor fahordókban való érlelésének módját (korábban görög mintára amfórában tárolták a bort). A római írók, Tacitus és Vergilius is méltatták a 'vinum Raeticum'-ot.
A szőlőművelés és borkészítés hagyományát a középkorban a szerzetesek folytatták az ősi szőlőfajták továbbnemesítésével. A rendek feloszlatása után a kolostorok szőlőskertjei bérlők kezébe kerültek. Hamarosan kiderült, hogy nemcsak a hagyományos szőlőfajták (vernatsch, fűszertramini és lagrein) termesztésére alkalmasak. Így már több mint egy évszázada számos más szőlőfajtával is kísérleteznek (kékburgundi, cabernet, rizling, szilváni stb.).
Röviddel a századforduló után jöttek létre Dél-Tirol első nagy borászati szövetkezetei. Ám az I. világháború után hanyatlásnak indult a vidék. Korábban a borok több mint 60 százalékát Ausztriába szállították, 1919 után ezek a piacok megszűntek, és az immár Olaszországhoz tartozó szőlőskertek borai nem tudták felvenni a konkurenciaharcot a délibb olasz borokkal. Innentől kezdve egyre csökkent a szőlőskertek száma: a nehezen megművelhető területeket kiirtották, számos más birtokon pedig a jobban jövedelmező gyümölcsökre tértek át.
A 80-as évekre már szinte feledésbe merültek a dél-tiroli borok.
Ekkor kezdett néhány szőlősgazda külföldi, főként francia szőlőfajtákkal és új gyártási módszerekkel kísérletezni. Az eredmény: ugrásszerűen javult az itteni borok minősége, s mostanra piacvezetők lettek. Dél-Tirol ma hat nagy bortermelő körzetre oszlik: ezek az Eisack-völgy, a Venosta-völgy, Meran, a Bozen katlan, az Etschen túli vidék és az Etsch völgye. Az ötezer hektár nagyságú területen évi 400 ezer hektoliter bort (75 százalék vörös-, 25százalék fehérbort) termelnek, amelynek négyötödét exportálják. Az itteni borok eredetmegjelölése: DOC (Denominazione di origine controllata); a Südtirol (Dél-Tirol) megjelölés a Kalterer-tó kivételével minden származási helynél ott van. A dél-tiroli szőlőtermelés egyik jellegzetessége a Pergel (pergli), a faállványzat, amelyre a szőlőt felfuttatják. Ezzel a módszerrel viszonylag kis területen is gazdag termést lehet elérni.
A legelterjedtebb szőlőfajták: a vernatsch és a lagrein (vörös), a tramini, a fűszer tramini és a terlani (fehér), de van fehér burgundi, chardonnay, sauvignon blanc és cabernet is.
A vernatsch adja a termelés 50 százalékát. A népi szólás szerint a vernatschból készült bort inni kell és nem pincében tartani. A rubinszínű bor természetesen enyhe, friss, száraz, aromája egyaránt emlékeztet a mandulára és az ibolyára. Szinte minden ételhez fogyasztható, de általában ahhoz ajánlják, ami olyan könnyű, mint maga a bor. 13-15 fokon szervírozzák. Ezt a bort nem érlelik, tehát a készítése utáni évben meg kell inni.
Kiemelendő még a fűszertramini (Gewürztraminer), amely a karakteres fehérborok közé tartozik. Dél-tiroli fajtája nagyon jellegzetes: testes, fűszeres, aromája a rózsára és a szegfűre emlékeztet. Borozgatáshoz ajánlják, továbbá aperitífként, nemes sajtokhoz, libamájpástétomhoz és rákokhoz. 11-13 fokon szervírozzák. Két-négy évig tartható el.
A lagreint főként Griesben és Auer mellett termesztik. Sokáig alulbecsülték, ma ismét értékelik. Különféle eljárásokkal különféle borokat készítenek belőle: héj nélkül friss, nyári rozé, törkölyön érlelve bíborszínű, bársonyos, fanyar vörösbor lesz belőle. Ajánlják a vörös húsokhoz, de a szárnyasokhoz is. 16-18 fokon fogyasztják. A jó évjáratokat minimum öt évig lehet tárolni.
Dél-Tirolban található Európa legmagasabban fekvő borpincéje. 1200 méter magasan van Möltenben, ahová az Etsch-völgyből Terlánnál kell letérni a főútról. Ezen a vidéken, a prissiani Katzenzungen kastély mellett áll Európa legöregebb szőlőtőkéje. Hatszáz éves, leveleinek összfelülete 300 négyzetméter.
© Lőrincz Zsolt |
Kellemes klíma, jó talaj – nem csoda, hogy már a római korban is termesztettek a környéken szőlőt, jóllehet nem a rómaiak honosították meg itt a szőlőművelést. A régészeti leletek alapján már a bronzkorban is folyt erre felé szőlőművelés és bortermelés. Sőt, a rómaiak épp itt tanulták a bor fahordókban való érlelésének módját (korábban görög mintára amfórában tárolták a bort). A római írók, Tacitus és Vergilius is méltatták a 'vinum Raeticum'-ot.
A szőlőművelés és borkészítés hagyományát a középkorban a szerzetesek folytatták az ősi szőlőfajták továbbnemesítésével. A rendek feloszlatása után a kolostorok szőlőskertjei bérlők kezébe kerültek. Hamarosan kiderült, hogy nemcsak a hagyományos szőlőfajták (vernatsch, fűszertramini és lagrein) termesztésére alkalmasak. Így már több mint egy évszázada számos más szőlőfajtával is kísérleteznek (kékburgundi, cabernet, rizling, szilváni stb.).
Röviddel a századforduló után jöttek létre Dél-Tirol első nagy borászati szövetkezetei. Ám az I. világháború után hanyatlásnak indult a vidék. Korábban a borok több mint 60 százalékát Ausztriába szállították, 1919 után ezek a piacok megszűntek, és az immár Olaszországhoz tartozó szőlőskertek borai nem tudták felvenni a konkurenciaharcot a délibb olasz borokkal. Innentől kezdve egyre csökkent a szőlőskertek száma: a nehezen megművelhető területeket kiirtották, számos más birtokon pedig a jobban jövedelmező gyümölcsökre tértek át.
A 80-as évekre már szinte feledésbe merültek a dél-tiroli borok.
Ekkor kezdett néhány szőlősgazda külföldi, főként francia szőlőfajtákkal és új gyártási módszerekkel kísérletezni. Az eredmény: ugrásszerűen javult az itteni borok minősége, s mostanra piacvezetők lettek. Dél-Tirol ma hat nagy bortermelő körzetre oszlik: ezek az Eisack-völgy, a Venosta-völgy, Meran, a Bozen katlan, az Etschen túli vidék és az Etsch völgye. Az ötezer hektár nagyságú területen évi 400 ezer hektoliter bort (75 százalék vörös-, 25százalék fehérbort) termelnek, amelynek négyötödét exportálják. Az itteni borok eredetmegjelölése: DOC (Denominazione di origine controllata); a Südtirol (Dél-Tirol) megjelölés a Kalterer-tó kivételével minden származási helynél ott van. A dél-tiroli szőlőtermelés egyik jellegzetessége a Pergel (pergli), a faállványzat, amelyre a szőlőt felfuttatják. Ezzel a módszerrel viszonylag kis területen is gazdag termést lehet elérni.
© Lőrincz Zsolt |
A vernatsch adja a termelés 50 százalékát. A népi szólás szerint a vernatschból készült bort inni kell és nem pincében tartani. A rubinszínű bor természetesen enyhe, friss, száraz, aromája egyaránt emlékeztet a mandulára és az ibolyára. Szinte minden ételhez fogyasztható, de általában ahhoz ajánlják, ami olyan könnyű, mint maga a bor. 13-15 fokon szervírozzák. Ezt a bort nem érlelik, tehát a készítése utáni évben meg kell inni.
Kiemelendő még a fűszertramini (Gewürztraminer), amely a karakteres fehérborok közé tartozik. Dél-tiroli fajtája nagyon jellegzetes: testes, fűszeres, aromája a rózsára és a szegfűre emlékeztet. Borozgatáshoz ajánlják, továbbá aperitífként, nemes sajtokhoz, libamájpástétomhoz és rákokhoz. 11-13 fokon szervírozzák. Két-négy évig tartható el.
A lagreint főként Griesben és Auer mellett termesztik. Sokáig alulbecsülték, ma ismét értékelik. Különféle eljárásokkal különféle borokat készítenek belőle: héj nélkül friss, nyári rozé, törkölyön érlelve bíborszínű, bársonyos, fanyar vörösbor lesz belőle. Ajánlják a vörös húsokhoz, de a szárnyasokhoz is. 16-18 fokon fogyasztják. A jó évjáratokat minimum öt évig lehet tárolni.
Dél-Tirolban található Európa legmagasabban fekvő borpincéje. 1200 méter magasan van Möltenben, ahová az Etsch-völgyből Terlánnál kell letérni a főútról. Ezen a vidéken, a prissiani Katzenzungen kastély mellett áll Európa legöregebb szőlőtőkéje. Hatszáz éves, leveleinek összfelülete 300 négyzetméter.
Gasztro
Gőgh Csilla
2007. május. 28. 12:00
Szekszárd szőlővesszei
Gasztro
Gőgh Csilla
2007. május. 09. 11:20
Újra Nyitott Pince Napok
Gasztro
Gőgh Csilla
2007. április. 27. 12:44
Mindenki lehet borkóstoló V. - Miről ismerszik meg a jó pezsgő?
Gasztro
Gőgh Csilla
2007. április. 27. 14:45
Dolce Vita Tokajon
Gasztro
Gőgh Csilla
2007. május. 08. 12:52
Mindenkiből lehet borkóstoló VI. - Gyöngyöző pohár
Gasztro
Gőgh Csilla
2007. április. 17. 13:28
A „balhés” rum - tippek, receptek a mestermixertől
Gasztro
Lőrincz Zsolt
2007. június. 28. 16:00