December 7-én nyitják újra a 2019 áprilisában leégett Notre Dame-ot. A felújítás eredeti, középkori technológiával is zajlott. Évente 14-15 millió látógatóra számítanak.
Nagy napra készülnek a párizsiak jövő szombaton, ekkor nyitják ugyanis újra Párizs egyik jelképét, az öt és fél évvel ezelőtt leégett Notre Dame-ot. Az első nap Párizs érsekje, Laurent Ulrich celebrálja majd a szertartást, amelyen részt vesz majd Emmanuel Macron köztársasági elnök, számos hivatalos és egyházi személy, és meghívták a legnagyobb adományozókat is. A főoltár felszentelésére rendezett misét december 8-án tartják, ezen is részt vesz a köztársasági elnök és külföldi egyházi méltóságok is, de innentől kezdve már a nagyközönséget is beengedik a misékre a szabad helyek erejéig, a székesegyház pedig ismét látogathatóvá válik.
Az érdeklődés várhatóan hatalmas lesz, évi 14-15 millió látogatóra számítanak, és arról is folyt vita, hogy szedjenek-e majd belépőjegyet a turistáktól, akik csak meg szeretnék csodálni az épületet. Míg a párizsi polgármester támogatta volna ezt a megoldást, az egyház rövidre zárta a vitát: Laurent Ulrich párizsi érsek közölte, hogy továbbra is ingyen lesz látogatható a székesegyház.
Sokáig úgy volt, hogy a megnyitóig hétpecsétes titok övezi majd, hogy néz ki a felújított katedrális, a felújítást végzőkkel aláírattak egy titoktartási szerződést is erről. Még a legnagyobb támogatókat sem engedik be az újranyitás előtt. Emmanuel Macron azonban bő egy héttel a hivatalos megnyitó előtt, november 29-én már körbejárta a templomot, és beszédet mondott, megköszönve a felújításban résztvevő kétezer ember áldozatos munkáját. Az eseményt élőben is közvetítették, így mindenki láthatta néhány képkocka erejéig, milyen lett a megújult Notre-Dame belseje.
Kevésen múlott, hogy nem dől össze az épület
A “Mi asszonyunk”, vagyis a Notre-Dame öt év fél évvel ezelőtt, 2019. április 15-én gyulladt ki, és az oltás idején még az sem volt biztos, hogy sikerül-e megmenteni az épületet. A gótikus katedrálisok szerkezete ugyanis olyan, hogy ha egy-egy elem összeomlik, akkor dominóként összedőlhet a teljes épület.
Részben a szerencsének köszönhető, hogy ez nem történt meg, az épület tetején lévő huszártorony ugyanis fel volt állványozva, az acélállványok pedig megakadályozták, hogy a teljes torony a főhajó tetőszerkezetére omoljon – magyarázta Szirbek István Párizsban élő művészettörténész. Szintén kritikus volt, hogy sikerül-e megmenteni a harangtornyokban lévő faszerkezeteket. Ha ugyanis a harangokat tartó állvány leég, és a harangok lezuhannak, akkor a tornyok is összedőltek volna maguk alá temetve a teljes katedrálist.
Azt a mai napig nem lehet pontosan tudni, miért gyulladt ki a Notre-Dame tetőszerkezete. Az sem világos, hogyan lehetett volna megelőzni a katasztrófát.
A templomot 1163-ban kezdték építeni, az építkezés 1345-ig tartott, a katedrális évszázadokig állt úgy, hogy nem volt benne semmiféle tűzjelző berendezés, mégsem gyulladt ki. Az első riasztót 2014-ben telepítették, de csak jelezni tudott tűz esetén, kamera nem kapcsolódott hozzá, amely megmutatta volna, pontosan mi és hol ég.
Amikor 2019. április 15-én jelzett a rendszer, azt mutatta, hogy a sekrestye tetején keletkezett tűz, ott viszont nem égett semmi, ezért eleinte téves riasztásnak gondolták a jelet. Mire észrevették, hogy mekkora a baj, már 45 perc is eltelt, csak ekkor hívták a tűzoltókat.
Megható, példátlan összefogás indult
Az egész világot sokkolta a lángoló Notre-Dame, amelynek megmentésére példátlan összefogás indult. Emmanuel Macron kiállt a tűzoltók elé, és elmondta nekik, mivel életveszélyes a feladat, nem utasíthat rá senkit, hogy oltsa el a tüzet, csak az mehet, aki önként vállalja a kockázatot. Minden tűzoltó vállalta.
A cégek és francia polgárok eközben azonnal pénzgyűjtésbe kezdtek az újjáépítés költségeire. Franciaország leggazdagabb emberei, a két luxusmárka-tulajdonos, Bernard Arnault 200 millió, Francois Pinault pedig 109 millió eurót adományozott, de nagyon sok egyszerű ember is adott 20-50 eurókat, így
egy héten belül összegyűlt a pénz a katedrális újjáépítésére. Eredetileg 800 millió eurót terveztek összegyűjteni, de végül csaknem egymilliárd euró jött össze.
Sokan voltak, akik nem pénzadománnyal, hanem más módon segítették az újjáépítést. A Magyarországon is jelenlévő Groupama például hatalmas erdőkkel rendelkezik Normandiában, ezért felajánlott 1300 tölgyfát a tetőszerkezet rekonstrukciójára. Az Ácsok Határok Nélkül szervezet pedig vállalta, hogy a faanyagot a korabeli középkori technológiával munkálják meg, vagyis fejszékkel, gyalukkal, fűrésszel és más kéziszerszámokkal faragják ki a gerendákat.
A Conches-en-Ouche erdőből származó tölgyek 150 évesek voltak már, amikor kivágták őket a katedrális újjáépítéséhez, olyan fákat választottak ki, amelyek egyenesek, és nincsenek bennük hibák. Az ilyen fák értéke 5 ezer euró körül van. Az Ácsok Határok Nélkül tagjai persze a görbébb fákkal is jól boldogulnak, egyikük, Rémy Desmonts be is mutatta, hogyan lehet különböző fejszékkel tükörsima felszínű gerendákat vagy alig néhány milliméter vastag zsindelyeket faragni.