Élet+Stílus hvg.hu 2024. november. 21. 16:27

Komoly anyagi terhet jelentett Grimes számára a gyermekelhelyezési pere Elon Muskkal

Elon Musk három gyermekének anyja a techmilliárdos tulajdonában lévő X-en osztott meg néhány részletet a szülői felügyeletért folytatott harcukról.

Ugyan sem Grimes, sem Elon Musk nem osztott meg túl sok részletet a gyermekeik felügyeleti jogáról szóló vitájukról, a zenésznek a X-en nemrég feltették a kérdést, hogy miért nem jelentkezik új projekttel, és erre válaszolva elárulta: nem igazán kedvezett a kreatív munkának az, hogy fennállt annak veszélye, hogy elveszítheti a gyermekeit, és csődbe viszi az értük folytatott harc.

Kezdődik a jogi huzavona Elon Musk és három gyerekének anyja között

Grimes bírósághoz fordult a milliárdossal közös három gyereke szülői felügyelete miatt.

„Amikor éppen nem értük küzdöttem, minden percet alvással és sírással töltöttem” – tette hozzá, egy másik posztban pedig megosztotta azt is, hogy eleinte a gyerekek miatt sem volt alkalma dolgozni, utána pedig az Elon Muskkal folytatott küzdelem foglalta le.

Megjegyezte azt is, hogy neki nyilván nem állnak a rendelkezésére olyan anyagi források, mint a techmilliárdosnak, és hogy egy olyan államban kellett harcolni a gyerekeiért, ahol az anyáknak nincsenek megfelelő jogaik.

Arról is írt, hogy többek között az Instagram-bejegyzéseivel akarták bebizonyítani, hogy nem alkalmas szülőnek, és hogy élete szerelme úgy megváltozott, hogy nem ismer rá, mindeközben pedig öt hónapig nem is láthatta gyermekeit.

A Business Insider szerint míg Grimes azt szerette volna, ha Kaliforniában döntenének három gyermekük – X Æ A-Xii, Exa Dark Sideræl és Techno Mechanicus – felügyeli jogáról, Musk és a jogi csapata Texashoz ragaszkodott. Ugyan mindkét államban a gyermekek érdekei alapján döntenek, Texasban 2760 dollár járna három gyermek után, Kaliforniában pedig nincsen meghatározva összeg.

Hogy született-e döntés az ügyükben, az nem derült ki. Augusztusban ugyan mindketten megjelentek a bíróságon Austinban, de a meghallgatás nem volt nyilvános.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?