Élet+Stílus hvg.hu 2024. október. 17. 12:18

Elárvult vadmacskákat mentettek a Fővárosi Állatkert munkatársai – videó

Az állatkert munkatársai kedden engedtek szabadon két fiatal vadmacskát a Somogy megyei Zselicben.

Az állatokat június első napjaiban még kölyökként találták a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Szenna település mellett. A kicsik valahogyan elkeveredhettek az anyjuktól, és segítség nélkül képtelenek voltak az önálló életre.

Az elárvult kölyköket a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére szállították, ahol a gondozók folytatták a nevelésüket, valamint átszoktatásukat a tejről a szilárd táplálékra. A kölykök azóta elérték azt a fejlettséget, amikor már önállóan is boldogulnak: elég ügyesek és erősek ahhoz, hogy emberi segítség nélkül is megállják a helyüket a természetben – írják.

Fővárosi Állat- és Növénykert

Elengedésük előtt a két állaton genetikai vizsgálatokat is végeztek. A Magyarországon honos európai vadmacskák gyakran kereszteződnek kóbor házi macskákkal, ami azzal a természetvédelmi problémával jár, hogy egyre kevesebb a fajtatiszta vadmacska. Ráadásul a házi macskának létezik olyan színváltozata, amely megszólalásig hasonlít a vadmacskára.

A laboratóriumi vizsgálatok azonban igazolták, hogy valóban vadmacskákról van szó.

A fiatal vadmacskákat a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve juttatták vissza a természetbe. A vidéket jól ismerő szakemberek javasolták az elengedés helyének a Szennától valamivel távolabb eső helyszínt, a Zselickisfalud melletti Kardosfa térségét.

Fővárosi Állat- és Növénykert

Mint írják, a Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő tevékenységének köszönhetően évente kétezernél is több – tavaly 2368 – segítségre szoruló állat kap második esélyt. A mentett állatok nagy része madár, de emlősök, sőt kisebb számban hüllők is találhatók köztük. Vadmacskából az elmúlt öt évben összesen kilenc mentett állatot engedtek vissza természetes élőhelyére a sikeres felnevelést, valamint rehabilitációt követően.

A vadmacska Magyarországon fokozottan védett. 2024-ben az év emlősének is megválasztották.

hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?