Élet+Stílus hvg.hu 2024. július. 16. 10:58

Carlos Alcaraz inkább teniszezne, mint táncolna, és ezt a felvételt látva csak egyetérteni lehet vele – videó

Néhány táncóra biztosan ráférne.

Carlos Alcaraznak álomszerűen alakult a hétvégéje, miután a wimbledoni döntőben sikerült legyőznie Novak Djokovicot, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is ő vehette át Katalin walesi hercegnétől a győztesnek járó trófeát.

Csakhogy ez az öröm nem sokkal később rémületbe csapott át, miután a 21 éves spanyol teniszezőt azzal szembesítették, hogy táncolnia kell majd a női egyes bajnokával a győztesek tiszteletére rendezett gálavacsorán. Alcaraz már a döntő után adott interjúban elismerte a tánctudásáról, hogy „lehetne jobb”, de ígéretet tett arra, hogy igyekszik a legjobbat kihozni magából.

Hogy ez mennyire sikerült, azt talán jól jelzi, hogy még a wimbledoni tenisztorna hivatalos közösségi oldalára is egy szarkasztikus megjegyzéssel és sírva nevetős emojival került ki a Barbora Krejcikovával lejtett táncukról a felvétel. „Legalább olyan kecsesek, mint a teniszpályán” – írták.

A két idei wimbledoni bajnok Duna Lipa 2023-as Dance the Night című slágerére próbált meg úgy tenni, mintha táncolna, és végső soron megtalálták a ciki és a cuki közötti vékony határt. Alcaraz egy adott ponton még meg is forgatta Krejcikovát.

Persze mindez kicsi ár volt ahhoz képest, hogy Carlos Alcaraz 21 éves korára immár négyszeres Grand Slam-győztes.