Kálomista Gábor cégének a produkciója, a S.E.R.E.G. 865 milliós állami támogatásból készül.
Még az idén bemutatják a Honvédelmi Minisztérium támogatásával készülő „új Angyalbőrben-t”, a S.E.R.E.G. című sorozatot a TV2-n. Ezt Fischer Gábor, a csatorna programigazgatója árulta el a SorozatWiki podcastjában, amelyet a 24.hu hallgatott meg és szemlézett.
Ahogy korábban a hvg.hu is megírta, az Elk*rtuk című filmet is jegyző producer, Kálomista Gábor műhelyében forgatott sorozat a Nemzeti Filmintézet 865 millió forintos támogatásával készül. A forgatás november közepén kezdődött és a podcastban elhangzottak szerint még tart, de a gyártó bejelentése szerint ősszel már képernyőre kerül.
A honvédségi portál, a honvedelem.hu Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert idézve azt írja, „igazán egyedülálló projektről van szó, hiszen a miniszéria által a nézők bepillantást nyerhetnek a katonák mindennapjaiba is, és még inkább alátámasztást nyerhet a sokszor említett mondat, miszerint a békéhez erő kell”.
A sorozat népszerű elődjét, az Angyalbőrben című sorozatot 1990-től 1991-ig vetítette az akkori MTV, a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét bemutató sorozatot a nemrég elhunyt Gát György és Szurdi Miklós rendezte.
Az év végén érkezhet a szintén állami – több mint 15 milliárdos – támogatással készülő Hunyadi című filmsorozat.
A TV2-n három nagyszabású show-műsor is indul ősszel, a Megasztár mellett a Dancing with the Stars és a Sztárban sztár All Star is harcba indul a nézőkért.
(Nyitóképünk illusztráció.)