Élet+Stílus hvg.hu 2024. március. 02. 08:34

Állami iskolát venne át egy alapítványi egyetem Budapesten, súlyos tandíj jöhet az eddigi ingyenes oktatás után

A végső szót két héten belül mondhatja ki a szakminiszter, a szülők szava nem döntő.

Több portál, köztük a Telex is úgy értesült, hogy változhat a XII. kerületi Tamási Áron Álatalános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium fenntartója. Az állami tankerületi központ az intézményt a Gábor Dénes Egyetemnek (GDE) adná át már a következő tanévtől. Az átvételről a Telex információi szerint a szülők is kaptak értesítést, de az egyetem honlapján is olvasható egy tájékoztató.

Az alapítványi egyetem működtetésében a tantestület a helyén maradna, ám az eddig ingyenes iskolában havi 100-150 ezer forintos tandíjat vezetnének be, ennek fejében minden gyerek laptopot kapna, okostáblák kerülnének az osztályokba, széles sávú wifit és egy új labort építenének ki, felújítanák az udvart és a sportpályát, átszerveznék a menzát – írja a Telex. Az egyetem ugyanakkor biztosítana kedvezményeket, és a jelenlegi tanulók után sem kellene még tandíjat fizetni, rajtuk kívül a német nemzetiségi diákok is mentesülnének a jövőben a tandíj alól.

A szülők ugyan szavazhatnak a kérdésről, de ez a szavazás nem ügydöntő, a végső szót Csák János kulturális miniszter mondhatja ki 15 napon belül.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.