Az RTL kamerái is ott voltak.
1981-ben találkoztak, majd később megalapították a L’art pour l’art Társulatot, amelyből azonban Galla Miklós kilépett, miután megromlott a viszonya Laár Andrással. Ők ketten közel húsz évig nem beszéltek egymással, most viszont, részben a karácsony szellemében kibékültek, és ezt egy kamerák előtti beszélgetéssel meg is ünnepelték. (Frissítés: Galla Miklós a cikk megjelenését követően jelezte lapunknak, hogy már 2015-ben kibékültek Laárral.)
„Sok számot írtunk együtt, sok éjszakát beszélgettünk át, nagyon közel álltunk egymáshoz, hasonló volt a humorunk, kölcsönösen meg tudtuk egymást nevetni” – sorolta az egykori barátság összetevőit Galla Miklós. Laár András pedig – aki egy Besenyő-naptárral ajándékozta meg Gallát –, arról beszélt, hogy számára mennyire természetellenes állapot az, ha valakivel rosszban van. „De a körülmények úgy hozták, hogy ennek akkor így kellett alakulnia” – tette hozzá.
Laár azt mondta, Galla Miklós felé az alapvető érzése a hála, amiatt, hogy annak idején megcsinálták a társulatot.
„Csak jó származik abból, ha mi beszélgetünk, nevetünk, örülünk és okosakat mondunk egymásnak” – vonta le a következtetést Galla Miklós.