„A radikális baloldali Molnár Áron volt a vendége a katolikus, budai Szent Imre Gimnázium október 28-i pályaorientációs napján rendezett színházi kerekasztalának" – írta december eleji cikkében a Mandiner „panaszkodó" szülői forrásokra hivatkozva. A lap azt is kiemelte hírében, hogy az iskola egy olyan embert hívott meg a beszélgetésre, aki az intézmény „elvi értékrendjével szögesen ellentétes nézeteket vall".

Erre volt kénytelen reagálni a kerekasztal-beszélgetést vezető magyartanár, Nényei Pál, aki a válaszonline.hu-nak írt véleménycikkében úgy fogalmaz, hogy „mostanában több rövid, de velős cikk is megjelent a Mandineren a katolikus fenntartású egyházi iskolákról".

„Amikor a Mandiner számonkéri, hogy egy katolikus iskolában leülünk Molnár Áronnal beszélgetni, aki az iskola értékrendjével ellentétes értékeket vall (ejnye-bejnye, aggódó szülők keresték lapunkat…), abból az derül ki, hogy őneki viszont ez nem kérdés, ő biztosan tudja, mi az a »keresztény értékrend«. Nemcsak tudja, hanem… nagyon-nagyon-nagyon tudja. És ez keserves dolog. Az evangéliumokban elég sok szó esik a farizeusokról, akik pontosan tudják, Jézus kivel ülhet egy asztalhoz és kivel nem; a farizeusok akarják neki előírni, mit szabad és mit nem, kivel szabad, kivel nem, ki a szalonképes, ki nem, azaz beosztják az embertársaikat jókra és rosszakra – csak akkor még a rosszak nem LMBTQ-aktivisták, NEResztények, migránssimogatók, esetleg papmalacok, hanem rossz nők, vámosok és bűnösök voltak. Változnak az idők, bizony! Viszont úgy látszik, mintha a Mandiner az »aggódó szülők« bejelentése nyomán írt cikkével, »Képzeljék, Molnár Áronnal beszélgettek!« kiváltotta volna a farizeus-igazolványt."

Csakhogy – írja Nényei az Evangéliumra hivatkozva – a keresztény értékrend alapja pont nem az ítélkezés.

„A kereszténynek kötelessége nemcsak Molnár Áronnal, hanem Orbán Viktorral, Joe Bidennel, Vlagyimir Putyinnal, Gyurcsány Ferenccel, Teréz anyával, Soros Györggyel, Böjte Csabával, vámosokkal, bűnösökkel, rossz nőkkel, barátokkal, üzletfelekkel, jó emberekkel, messiáshívőkkel és börtöntöltelékekkel is szóba állni, mert a kereszténynek túl kell látnia a címkéken, sőt még inkább a társadalmi és a saját előítéletein" – folytatja.

Hozzáteszi, hogy „a keresztény ember nem fél néven nevezni semmit", „nem tagadja a bűnt, hanem nevén nevezi. De azt is el kell fogadnia, hogy nem gyűlölheti a bűnöst, csak a bűnt, hiszen születésétől fogva bűnös ő maga is.

Ez a keresztény értékrend. Nem a Fidesz-hűség vagy a nemzeti politika, vagy a mindent elfogadó, drámaiatlan giccs.

A pedagógus végül egy erős kritikát is megfogalmaz a saját, a politikai hatalomnak bedőlő egyházával szemben. Mint írja, a kereszténységgel igazából egyik politikai rendszer vagy ideológia sem tudna mit kezdeni, és két oka lehet annak, ha egy politikai irányzat „túl jóban kezd lenni" egy keresztény egyházzal: „vagy az illető politikus szent (láttunk erre példát), vagy az egyház kezdi elfelejteni az Evangéliumot. Arra gyanakszom, korunkra az utóbbi igaz.

Egyházunk annyi kompromisszumot köt, amennyit nem szégyell, és hát (kínos dolog, hogy ezt le kell írnom…)  mostanában egyházunk itt, Magyarországon kevéssé szégyenlős. A szépen csillogó pénz mintha elhomályosítaná az Evangélium fényét.

Szerinte a katolikus iskolákban is virágzik a farizeizmus. „Korunk farizeusait hívhatjuk nyugodtan »aggódó szülőknek«, akiknek szavaira a Mandiner olyan sokat ad".